Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A modern, második világháború utáni német vállalati történelemben nem történt még ilyen, mint ami a Bayer pénteki közgyűlésén - írja a Financial Times. A vegyipari konszern részvényesei ugyanis nem voltak hajlandók a Bayer menedzsmentje és igazgatósága számára megadni a tavalyi, 2018-as tevékenységük tekintetében a felmentvényt, amely a lap szerint a német vállalati jog egyik alapvető fontosságú intézménye.

Ezzel Werner Baumann és menedzsmentje lettek az első olyan vállalatvezetés, amely DAX tagvállalatnál nem kapta meg ezt a jogot a társaság részvényeseitől. A felmentés megtagadása az egyik legerősebb formája a részvényesek részéről annak, hogy jelezzék, nem értenek egyet a menedzsment tevékenységével, és a német vállalatok esetében már egy 90 százalék alatti jóváhagyási arányt is fontos figyelmeztető jelként szoktak értékelni.

2015-ben például a Deutsche Bank menedzsmentje számára a részvényesek 39 százaléka ellenezte a felmentvény megadását, s nem sokkal később a cég két társ-vezérigazgatójának, Anshu Jainnak és Jürgen Fitschennek is távoznia kellett a pénzintézet éléről.

Pénteken a részvényesek 55,5 százaléka szavazott a menedzsment, 66 százalék az igazgatóság felmentvénye ellen. Ezután a vállalat igazgatósága közleményt adott ki, hogy egyhangúlag támogatja a menedzsmentet. Ugyanakkor a közlemény kiemeli, hogy a Bayer részvényesei közül sokan megkérdőjelezték, a menedzsment vajon kellően viszonyult-e a Monsanto-felvásárlás során a glifozátot tartalmazó termékek jelentette kockázatokhoz. A Monsantónak ugyanis e szert tartalmazó növényvédő készítményéről mondta ki nemrég egy amerikai bíróság, hogy nagyon sok daganatos megbetegedés és a szer használata között egyértelmű ok-okozati összefüggés van. Az ügyben nagyon sok, a legutóbbi számítások szerint legalább 13 400 kártérítési perben kell majd helytállnia a cégnek. Az igazgatóság szerint a menedzsment kellő mértékben számolt ezekkel a kockázatokkal.

A befektetők a pénteki szavazással ugyanakkor kellőképpen kimutathatták frusztrációjukat a Bayer-részvények pocsék szereplésével kapcsolatban. A német vegyipari óriás papírjainak árfolyama 38 százalékot esett tavaly óta, amikor bejelentették az amerikai cég, a Monsanto felvásárlását. A Bayer kapitalizációja jelenleg 63 milliárd dollár, ez azt jelenti, hogy a társaság jelenleg annyit ér, amennyit összesen fizetett a Monsantóért - emeli ki a brit lap elemzése.

Idézik Ingo Speechet, aki a cég tíz legnagyobb részvényese között számontartott Deka Investments fenntarthatóságért és jó vállalatirányításért felelős igazgatója. Szerinte a Bayer menedzsmentjének most a befektetők felé kell nyitnia, meg kell mutatniuk, hogy kézben tartják a dolgokat, működik a Monsanto integrációja és hogy a gyógyszer-üzletág jobb eredményeket képes elérni. Ha úgy tesznek, mintha minden úgy menne, ahogy szokott, az most kevés lehet - tette hozzá.

A Bayer vezérigazgatója pénteken ismét védelmébe vette a Monsanto-felvásárlást, szerinte ezzel a Bayer az iparág globálisan legbefolyásosabb szereplőjévé vált. A cég már most érzi az éves szinten egymilliárd dollárra rúgó szinergiahatásokat, és a glifozát is biztonságos, ha megfelelően alkalmazzák. Ugyanakkor elismerte a szavazás után, hogy komolyan kell dolgoznia a befektetői bizalom helyreállításán.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!