Lecsaphat a Mol ötödére az Orbán-kormány

A nemzeti fejlesztési miniszter a Szurgut 21 százalékos Mol-pakettje kapcsán kijelentette: a kabinet a kiemelt magyar nagyvállalatokban nem látja szívesen a hazai identitását megkérdőjelező külföldi tulajdon megjelenését.
MTI-Eco, 2010. szeptember 4. szombat, 11:41
Fotó:

A magyar-orosz tárgyalásokkal teljesen új alapokra helyeznék a kapcsolatokat, ami mindkét fél igénye - mondta el a Magyar Nemzet szombati számában megjelent interjúban Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter a múlt heti moszkvai tárgyalásai kapcsán. 


A Magyar Nemzet újságíróinak a Malév helyzetével kapcsolatos kérdésére a miniszter azt mondta: az orosz féllel olyan megegyezésre törekszenek, amely lehetővé teszi, hogy a Malév magyar nemzeti légitársaság maradjon a jelenlegi, vagy ettől eltérő formában.


A miniszter az interjúban jelezte: "a tárgyalásokon kiderült az is, hogy a magyar-orosz együttműködés egyik súlypontja az energiaszektor".


A Mol 21 százaléknyi részvényét birtokló Szurgunyeftyegazra vonatkozó kérdésre a miniszter azt válaszolta: az orosz partner prioritásként kezeli a Szurgut Molban lévő részesedésének rendezését. Hogy a magyar állam visszavásárolja-e a részesedést, arra Fellegi Tamás válasza az volt: "... minden partnerünk - az orosz fél - számára is világossá tesszük, hogy az energiaszektorban, illetve más stratégiai területeken az állam szerepének erősítését látjuk kívánatosnak. A kabinetnek világos vonalvezetése ..., hogy a kiemelt - magyarnak tekinthető és magyarországi központtal rendelkező - nagyvállalatokban nem látja szívesen a hazai identitását megkérdőjelező külföldi tulajdon megjelenését." Így van ez a Mol esetében is - fűzte hozzá a miniszter. 

Az új paksi atomerőmüvi blokkok beruházása is téma volt a tárgyalásokon. A orosz részvétel ügyében "nyomást nem, csak határozott érdeklődést" tapasztalt a miniszter.


 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK