A Dow Jones IA index 0,2, a Nasdaq 0,1 százalékkal erősödött, az S&P 500 mutató pedig alig mérhető gyengüléssel zárt csütörtökön.

A mutatók a nap nagy részét a negatív tartományban töltötték, és a kereskedés utolsó szakaszában törték át az emelkedést jelző határvonalat.

A fordulatban nagy szerepet játszottak a technológiai papírok. A Dow legjobb szereplői a HP, a Cisco Systems és az Intel voltak.

A szektor további kilátásai is jók, ugyanis a zárás után az Oracle és a Research In Motion is a várakozásokat meghaladó eredményről jelentett.

Ugyancsak kiválóan teljesített a Ford-részvény is, miután a Barclay's fölminősítette a papírt.

Jóval olcsóbb lett viszont a FedEx; bár első pénzügyi negyedéves eredménye nem okozott csalódást, a második negyedre vonatkozó prognózisa elmaradt az elemzői várakozásoktól.

Délután még úgy tűnt, hogy a vártnál jobb amerikai munakerőpiaci adat ellenére a philadelphiai feldolgozóipari index, valamint a kínai-amerikai, az árfolyampolitikát illető "vita" hatására csütörtökön is inkább az eladásoknak kedvez majd a hangulat.

Tim Geithner, az USA pénzügyminisztere ugyanis elégtelennek nevezte az árfolyampolitika liberalizálását célzó kínai intézkedéseket, erősebb amerikai nyomásgyakorlást sürgetve. Ráadásul egy nappal korábban a Bank of Japan is beavatkozott a jen további erősödése ellen, amely másfél évtizedes csúcsot ért el a dollárral szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!