Lefelé fordult Nyugat-Európa

Gyenge kezdés után vegyesen, többségében veszteséges indexekkel fejezték be a keddi kereskedést a főbb európai értékpapírpiacok.
Szepesi Anita, 2018. június 5. kedd, 19:48

A páneurópai FTSE Eurofirst 300 index 0,20 százalék, a Stoxx 600 index 0,13 százalék, az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,22 százalék veszteséget mutatott a kereskedés végén.

Londonban 0,66 százalék veszteségben állt az FTSE-100 index az európai kereskedési idő végén, a még nem hivatalos záróadatok szerint. Frankfurtban 0,12 százalékkal emelkedett a DAX index, Párizsban 0,10 százalékkal csökkent a CAC-40 index. Milánó 1,18 százalék, Madrid pedig 0,58 százalék indexveszteséggel zárta a keddi tőzsdenapot - írta az MTI.

A gazdasági ágazatok többségében nyereséget értek el a részvények kedden Európában. Az erősödést a technológiai ágazat papírjai vezették, tükrözve az Apple és a Microsoft által az amerikai piacon elért árfolyamnyereséget. Az Apple árfolyamát az éves szoftverfejlesztői konferencia, a Microsoft árfolyamát pedig a GitHub szoftverfejlesztő platform megvásárlása vitte feljebb. Az amerikai piacon ezzel párhuzamosan újabb rekordot ért el a technológiai részvényekben bővelkedő Nasdaq Composite index is.

A befektetői hangulatot ugyanakkor némileg beárnyékolta és az árfolyamok alakulását is ingataggá tette nem csak Európában, de a világ tőzsdéin is a nemzetközi kereskedelmi kapcsolatok megszokott rendjének a felborítása az Egyesült Államok védővámjaival.

Az olajár kedden kezdetben csökkent, majd vegyesen alakult. A Brent az európai kereskedési idő végén 1,31 százalékkal állt alacsonyabban a globális kereskedelemben, hordónként 74,30 dolláron, egy havi mélypont közelében, a WTI viszont 0,12 százalékkal, 64,83 dollárra emelkedett.

Az Egyesült Államok a hároméves csúcsra emelkedett belföldi üzemanyagárak miatt olajtermelése növelésére kérte fel az OPEC-et. Mindeközben az Egyesült Államok termelése áprilisban rekordot ért el, és már megelőzi Szaúd-Arábiát.

Az OPEC a szervezeten kívüli nagy olajtermelőkkel, így Oroszországgal kötött megállapodás értelmében a 2017 januárja óta érvényben lévő napi 1,8 millió hordós termeléskorlátozást enyhíti, és 800 ezer hordóra mérsékli.

Az eurót 0,19 százalékkal jegyezték gyengébben, 1,1679 dolláron. Az arany ára alig változott, a határidős jegyzés legközelebb kontraktusa 0,15 százalékkal ment feljebb, unciánkénti 1299,20 dollárra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK