A 30 vezető iparvállalat DJIA-indexe 0,16 százalékos, az S&P 500-as mutató 0,27 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 0,59 százalékos mínuszban indította a kereskedést.

Korábbi hivatalos washingtoni bejelentés értelmében az Egyesült Államok hétfőtől újabb mintegy 200 milliárd dollár értékű kínai terméket sújt az év végéig 10 százalékos, januártól pedig 25 százalékos pótvámmal. Peking válaszul mintegy 60 milliárd dollár értékű amerikai termék vámtarifáit emelte meg.

A piacok kedvét szegte az a hét végi bejelentés is, miszerint Kína lemondta az e hétre tervezett összes kereskedelmi jellegű megbeszélést az Egyesült Államokkal.

Kereskedők azt mondták, hogy hétfőn az átlagosnál nagyobb kilengések és jelentősebb forgalom várható a tőzsdéken azzal összefüggésben, hogy az S&P 500 indexben a távközlési szektor súlyát 11 százalékra növelik az eddigi 2 százalékról, miközben a technológiai ágazaté 26 százalékról 20 százalékra csökken, a fogyasztási termékeket gyártó ágazaté pedig 13 százalékról 11 százalékra mérséklődik.

New York-i tőzsdenyitáskor a nagy nyugat-európai értéktőzsdéken is borús volt a hangulat. Hétfőn fél négykor a londoni FTSE-100 index 0,31 százalékos, a frankfurti DAX-30 index 0,57 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,35 százalékos mínuszban állt.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,1805 dollárt adtak a kora reggeli 1,1740 dollár után.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajkeverék, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) ára emelkedik. A Brent hordónként 1,81 dollár (2,31 százalék) nyereségben, 80,05 dolláron, a WTI pedig 1,16 dollár (1,64 százalék) pluszban, 71,94 dolláron forgott.

A New York-i árupiacon az arany unciánkénti ára 0,55 százalékkal (6,60 dollárral), 1207,90 dollárra nőtt.

Múlt héten pénteken gyengüléssel zártak a New York-i indexek. A Dow Jones 0,32 százalékkal, az S&P 500-as mutató 0,04 százalékkal, a Nasdaq Composite mutató pedig 0,51 százalékkal süllyedt.

A kép forrása: Shutterstock.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!