A részvénypiac forgalma kiemelkedően magas, 21,9 milliárd forint volt, a vezető részvények ára jelentősen esett az előző napi záráshoz képest - írja az MTI.

Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. vezető üzletkötője elmondta, hogy a viszonylag stabil kezdés után napközben folyamatosan esett a piac, ami minden vezető részvényt elért, méghozzá nagy forgalom mellett. Az OTP 10 milliárd forint fölötti forgalom mellett, közel 3 százalékkal gyengült, a Richter pedig, amely elég stabil szokott lenni, 4 milliárd forint feletti forgalomban közel 4 százalékot esett.

Az élet továbbra is a koronavírus körül forog, amíg elképzelni sem lehet, hol lehetnek a határai a terjedésének, megmarad a félelem a piacokon. A lavina elindult, mindenki próbál elmenekülni az útjából - idézi az MTI.

A vezető üzletkötő szerint az MNB döntése a kamatszint változatlanul hagyásáról, illetve az ülésről kiadott közlemény nem hatotta meg a forintpiacot. A forint az euróval szemben a kamatdöntésről kiadott publikáció előtt 336,80-as szinten is volt, délután öt óra előtt 338,66-on jegyezték.

A Mol árfolyama 62 forinttal, 2,43 százalékkal 2488 forintra csökkent, 5,5 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 440 forinttal, 2,94 százalékkal 14 510 forintra esett, forgalmuk 10,5 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom 0,50 forinttal, 0,12 százalékkal 421 forintra gyengült, forgalma 246,8 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 275 forinttal, 3,97 százalékkal 6655 forintra csökkent, forgalmuk 4,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3467,39 ponton zárt kedden, ez 106,07 pontos, 2,97 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!