Lefordult Európa

A kínai kamatemelés folytán szögre akasztották a rallyt az európai tőzsdéken, így eséssel indult a hét a vén kontinensen.
NAPI, 2010. december 27. hétfő, 10:23
Fotó:

Míg Londonban kereskedési szünnap van, a DAX 1,2, a CAC-40 pedig 1 százalékkal került lejjebb hétfőn délelőtt, a forgalom immár megszokott hiánya mellett.


Az esésben élen jártak az autógyártók, a BMW 4,3, a VW 4,5, míg a Daimler 4 százalékot zuhant. Francia szektortársuk a Peugeot sem teljesített túl fényesen, árfolyama 2 százalékot esett.


A pénzügyi szektor szereplői is a vesztesek közé iratkoztak fel,  a Societé Générale és a Banco Santander is 1,5 százalék körüli mértékben esett.


Mivel több nagy pénzintézet is lezárta már könyveit és idén már nem kereskednek a forgalom az év hátralevő részében konvergálhat a nullához, ez ellenben a volatilitást is fokozhatja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK