A hazai befektetők is érdeklődnek az Orco Property Group hétfőn kezdődött zártkörű tőkeemelése iránt, amelynek keretében a cég 1,3 millió darab új részvényt bocsátana ki.

A NAPI Gazdaság által végzett intézményi befektetői – nem reprezentatív – körkérdésből kiderült, hogy a legnagyobb hazai alapkezelők többsége részt kíván venni a jövő hét második felében záruló jegyzésben. A szakértők ugyanakkor némi óvatosságra intenek a részvénnyel kapcsolatban, hiszen az Orco nem a klasszikus értelemben vett ingatlanpapír.

Orosz Dániel, a Concorde Értékpapír elemzője is hasonló véleményen van, persze azt is fontosnak tartja, hogy a hazai ingatlancégek (BIF, Graphisoft Park és a már szintén ide sorolt Fotex is) közé hamarosan megérkező társaság méreténél fogva nagyobb léptékű, grandiózusabb tervekkel és így magasabb növekedési kilátásokkal szolgálhat. Az Orco ugyanakkor magasan is van árazva, ez szintén óvatosságra intheti a befektetőket. Az 1,07 milliárd eurós piaci kapitalizációval rendelkező társaság egy részvényre jutó nettó eszközértéke – a kibocsátást lebonyolító Citigroup számításai alapján – 106,6 euróra tehető, ehhez képest most 120–125 euró között forog.

A párizsi és prágai tőzsdei jegyzések alapján pedig az is látható, hogy az árfolyam igen volatilisan változik, nem véletlen, hogy a részvény a spekulánsok kedvence. (Az utóbbi a hazai piacon a Fotex-papírokra jellemző leginkább.)

Orosz szerint a jó értelemben vett vízióalapú befektetések jellemzik az Orco stratégiáját: központi, frekventált helyeken minőségi épületeket húz fel, és az ingatlanok felértékelődésére számít. A mostani tőkeemelés értéke egyébként mintegy 160 millió euró (az árazást június 14-én fogják bejelenteni), a tervek szerint a befolyó pénzből a régiós terjeszkedést finanszíroznák. A szakértők többsége bízik is ebben, hiszen a külföldi elemzések többsége 140 euró körüli év végi célárfolyammal számol.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!