A részvénypiac forgalma 16,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Török Lajos, az Equilor Befektetési Zrt. vezető elemzője szerint a délután indult eladási hullám húzta le a BUX-ot, a vezető papírok közül főként a Mol és a Richter gyengült jelentősebben. A szakértő úgy látta: kimondottan nagy, átlag feletti forgalom volt szerdán a magyar tőzsdén, habár egyedi vállalati hírek nem érkeztek, amelyek az eladásokat indokolták volna. Sőt, a nemzetközi befektetői hangulat sem volt kedvezőtlennek minőséthető.

A Mol 34 forinttal, 1,63 százalékkal 2046 forintra csökkent, 5,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP-részvények ára 25 forinttal, 0,19 százalékkal 12 935 forintra esett, forgalmuk 9,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8,0 forinttal, 1,94 százalékkal 420 forintra erősödött, forgalma 433,2 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 155 forinttal, 1,77 százalékkal 8620 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,3 milliárd forintot ért el.

A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 3771,86 ponton zárt szerdán, ez 5,11 pontos, 0,14 százalékos emelkedés a keddi záráshoz viszonyítva.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!