Londonban a dohányipari részvények kaptak szárnyra, miután egy skót bíróság az Imperial Tobacco számára kedvező döntést hozott abban a perben, amelyet egy tüdőrákban meghalt férfi özvegye indított a cég ellen. Elemzők szerint ez azt jelzi, hogy nem várhatók milliárdos perek az ágazat szereplői ellen. Az Imperial több mint 3 százalékos szárnyalását így a Gallaher és a British Tobacco is követte. Azonban a dohányszektor remeklése sem tudta pluszba vinni a londoni mutatót, amelyre a Unilever rossz teljesítménye nehezedett rá. A brit–holland tulajdonú fogyasztásicikk-gyártó részvényei ugyanis a UBS leminősítése nyomán zuhanni kezdtek. A vesztes oldalra került a Skyepharma gyógyszercég is, miután bejelentette, pénzügyi helyzetének rendezése érdekében kötvénykibocsátásra kényszerül. A párizsi CAC–40 végül 0,3 százalékkal került lejjebb, míg Frankfurtban 0,4, Londonban pedig 0,5 százalékkal esett az index.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!