Nincs újdonság, a forint és a feltörekvő piacok devizái az ismert okok miatt esnek, globális hangulatváltás történt - fogalmazott Török Zoltán, a Raiffeisen elemzője. Hozzátette: még mindig arról van szó, hogy az eurózóna-beli, az amerikai és a japán kamatemelési félelmek uralják a piacot, vagyis a pénz drágább lesz, mint azt korábban a befektetők gondolták. A múlt héten a 260-as szint többször is megtartotta a jegyzést, ám e határ ma elesett. Az intenzív forintgyengülésnek Török szerint hamarosan vége lehet, pozitív korrekcióra van remény, de az is csak átmeneti lesz. A távolabbi kilátások tekintetében a szakember kifejezetten pesszimista: a külső környezet rosszabbodik, Latin-Amerikában politikai problémákkal kell számolni, régiónkban is választások lesznek (ebből a szlovákiai lehet rizikós), a második félévben általánosabbá válhat a feltörekvő piacoktól való befektetői elfordulás, az erősödő kockázatkerülési hajlam. A pozitív korrekció lehetőségét az indokolja, hogy lassan olyan árfolyamokra jut el például a zloty, vagy a cseh korona, amelyek már beszállásra, azaz vételre adhatnak okot. Az itthoni kilátások sem rózsásak, az elemző arra számít ugyanis, hogy a választások után felálló új kormány csalódást fog kelteni mind a befektetők, mind a hitelminősítők, mind az EU vonatkozásában, azaz nem fogja végrehajtani a várt fiskális konszolidációt. Hozzátette: a 2006. szeptember 1-én leadandó konvergencia-programban színt kell vallania az új kormánynak. Ettől az új dokumentumtól Török csupán "maszatolást" vár, nem azt, hogy végre tiszta vizet öntsenek a pohárba. A szakember úgy véli, a piac bizalma nem csak abban az esetben térhet vissza, ha a következő kabinet kitart a 2010-es eurócéldátum mellett, hanem akkor, ha tényleges kiigazítási szándékot is melléhelyez. A piac ugyanakkor türelmetlen, egy lassú javulást hozó kiigazítási tervekkel elégedetlen lesz - tette hozzá az elemző. Török szerint nem az a kérdés, hogy hosszabb távon gyengül-e a forint, hanem a süllyedés sebessége, vagyis lassú erodálódás, vagy robbanásszerű forinteladás következik-e be. Ez utóbbira akkor van esély, ha egyszerre több kedvezőtlen tényező jelenik meg, például egyidőben jön egy leminősítés, rossz makroadat, illetve befektetői hangulatváltás. A rosszabbik forgatókönyv szerint a forint az árfolyamsáv gyenge oldalára sodródna, az euró 282 fölé drágulna, de a szakember szerint nem ez az alapszcenárió. A lassabb süllyedés során a következő 12 hónap során 270 forintig emelkedhet a jegyzés.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!