A keddi nyitás után 19 600 pontig esett vissza a BUX index, ez 0,7 százalékkal volt alacsonyabb a hétfői záróértéknél. A forgalom kimondottan magas, de ez csak az OTP kétmilliárd forint feletti üzletkötésének köszönhető.

A vezető részvények közül éppen a bankpapír a nap vesztese eddig, 4980 forintos árfolyama két százalékkal marad el a tegnapitól. A Mol 0,55 százalékos lecsorgás után 17 100 forinton állt délelőtt, míg a Magyar Telekom 358 forintos szintje három forinttal magasabb volt a hétfőinél. Jól látszik tehát a piacon a szokásos trend, mely szerint leginkább az OTP érzékeny a negatív külső hírekre, a befektetők az utóbbi hetekben a Fed kötvényprogramjának leállítása miatt lejtőre tették a feltörekvő piacokat, ezt tetézi most az, hogy Törökországban hetek óta kormányellenes tüntetések vannak.

A gyógyszergyártók felemás teljesítménnyel kezdtek kedd reggel, a Richter 0,2 százalékos felfelé araszolás után 35 450 forintot ért, míg az Egis 21 395 forintos árfolyama 0,2 százalékkal alacsonyabb volt a hétfő délutáninál.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!