Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Bizakodó hangulatban indult kedden a tőzsdei kereskedés az USA-ban, ám a befektetők központi banki intézkedésekbe, illetve az eurózóna vezetőibe vetett hite kevésnek bizonyult, és végül a negatív tartományban fejezték be a napot a mutatók. A Dow Jones IA fél százalékkal 13 204 pontig gyengült, a Nasdaq 0,3 százalékkal 3067, míg az S&P 500 index 0,4 százalékkal 1413 pontig süllyedt.

Az S&P 500 nap közben 1427 ponton is megfordult, vagyis átmenetileg meghaladta a még április elején fölállított, 1419 pontos négyéves csúcsot is.

A hanyatlás együtt járt az Apple-papír árfolyamának csökkenésével, a technológiai óriás ugyanis a hétfőn elért 665 dolláros rekordról másfél százalékkal 655 dollárig ereszkedett.

Drágult viszont a nyersolaj, a WTI irányadó határidős jegyzése 0,7 százalékkal 96,68 dollárig jutott (97,55 dolláros napon belüli csúcs után), ahol legutóbb május közepén állt az árfolyam. Az arany ára is több mint háromhavi csúcsra emelkedett, közel 20 dollárral 1643 dollár közelébe, ahonnan később enyhén lefeké korrigált.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!