Nagyot lép előre a lengyel tőkepiac, a Varsói Tőzsdén jegyzett részvények ugyanis az FTSE Russel indexszolgáltató cég kategória rendszerén belül a "fejlettebb feltörekvő piaci" (advanced emerging markets) csoportból átkerül a "fejlett piacok" közé. Ezzel mostantól a Varsói Tőzsdén jegyzett részvények elvileg ugyanabban a kategóriában kapnak majd helyet, mint a német, a francia, a spanyol, a svájci vagy a brit részvények az indexszolgáltatónál.

Az EU keleti tagállamai közül a fejlettebb tőkepiaccal rendelkező országok - beleértve Magyarországot és Csehországot is - eddig csak a feltörekvő piaci csoportba kerültek be, a régióból az osztrák részvények vannak benne a fejlett piaci kategóriában.

Nagyon hirtelen megugrást ugyanakkor nem kell várni a lépéstől a varsói tőzsdén, hiszen az indexszolgáltató a felminősítésről már egy évvel ezelőtt döntött, így az aktív és passzív alapokat kezelő szakembereknek épp elegendő idejük volt felkészülni a döntésre.

A Bloomberg által megkérdezett nagyobb lengyel tőzsdei kibocsátók vezetőinek elmondása szerint már egy jó ideje érzékelni lehet, hogy az intézményi befektetők egyre inkább a fejlett piacok között kezelik a lengyelt is. A lengyel tőzsdén jegyzett AmRest Holding - amely a kontinentális Európában üzemelteti a Pizza Hut, a Starbucks és a KFC barendeket - stratégiai igazgatója, Peter Kaineder a Bloombergnek elmondta, hogy az elmúlt időszakban például a befektetői találkozókon a nagy alapkezelő cégeket jellemzően a feltörekvő piaci és a fejlett piaci elemzők is képviselik. Szerinte a nagy portfóliómenedzser cégek szakértőinek idő kell ahhoz, hogy tisztába jöjjenek a lengyel piac sajátosságaival, s ne csak felületes ismereteik legyenek arról. Most ugyanis az átlagos nemzetközi befektető számára Lengyelország jellemzően az EU-val történő pengeváltásokkal hallat magáról.

Kép:

A Forbes magazin szerint a lengyel kormányzat képviselői szerint természetesen a lépés a lengyel gazdaság teljesítményének elismerését tükrözi. Arkady Rzegocki, az Egyesült Királyságba delegált lengyel nagykövet például arra hívta fel a lap szerint figyelmet, hogy a lengyel gazdaság az elmúlt 26 évben megszakítás nélkül növekedett, s ilyenre a modern Európa történetében nem volt még példa. Szerinte a növekedés nagysága ebben az időszakban lekörözte Dél-Koreát és Japánt is. Ráadásul mindezt komolyabb válságok, a pénzügyi szektor stabil működése mellett sikerült elérni, az országban nem volt szükség a régió több más államához hasonló bankmentésekre. Ezt a nagykövet a szigorú bankfelügyelettel magyarázza. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a lengyel privatizáció is sikeresnek tekinthető, a folyamat nem gyártott oligarchákat, mint az több más országban jellemző volt.

Nem mindenki annyira optimista

Ugyanakkor a pozitív üzenetek mellett vannak szkeptikusabb vélemények is. Ezek szerint a lépés korántsem biztos, hogy plusz tőkebeáramlást generálna a lengyel részvénypiacra, hiszen annak súlya az FTSE globális feltörekvő piaci indexében 1,33 százalék körül volt, a fejlett piaci indexben azonban csak 0,154 százalékos lesz.

Ráadásul nem is az FTSE Russel a legfontosabb indexszolgáltató a portfólió súlyozás szempontjából jelenleg világszerte az alapkezelők körében, azok nagyobb hányada használja az MSCI indexeit, itt a lengyel piac marad a feltörekvő országok között. Ugyanez igaz az a Nemzetközi Valutaalapra is (IMF), amely jelenleg az országot szintén a feltörekvő csoportban tartja nyilván.

Marcin Szortyka, az NN Investment Partners lengyelországi elemzője arra hívta fel a figyelmet a Forbesban, hogy az utolsó ilyen átminősítés tapasztalati sem pozitívak. Legutóbb 10 éve Izraelt minősítették fel hasonló módon az FTSE Russelnél, s ezt a felminősítést akkor nem követte tőkebeáramlás a piacra. A lengyel részvények nagy baja szerinte, hogy a nagy súlyú feltörekvő piaci országokhoz képest nem túl jó a nagy kapitalizációjú cégek szektoreloszlása. Sok benne a bank és a közszolgáltató, ezekbe a szektorokba pedig nagy az állami szabályozás súlya.

Az olyan népszerű befektetési témák, mint a technológia viszont hiányoznak. Ráadásul a tavaly nagy ugrást után idén csak stagnál a lengyel tőzsdei cégek eredményessége. Itt legkorábban jövőre számít újabb megugrásra a piac, az elemző szerint ez hozhat majd némi élénkülést a befektetői keresletben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!