Lépett a bank: bedöntötte a fiatalok kedvencét

Leminősítette a Snap részvényeit a Morgan Stanley, az árfolyam erre zuhant. Pedig ők szervezték a cég tőzsdei bevezetését.
Lovas-Romváry András, 2017. július 12. szerda, 14:46

Kevesebb, mint 5 hónappal a 3,4 milliárd dollár értékű első nyilvános kibocsátás és tőzsdei bevezetést követően a Morgan Stanley leminősítette a Snap részvényeit. A kibocsátásban szervezőként résztvevő befektetési bank elemzői azt írták, tévesen ítélték meg a chatszolgáltatást kínáló applikáció jövőbeni lehetőségeit hirdetési bevételeik növelésére - írja összefoglalójában a Financial Times.

A Snapchat-et birtokló Snap részvényei az elemzésben foglaltakra reagálva közel 9 százalékkal estek a New York-i tőzsdén, 15,66 dollárra. Ez pedig már mélyen a 17 dolláros kibocsátási ár alatt van. A Morgan Stanley korábbi 28 dolláros célárfolyamát 16 dollárra csökkentette.

Az elemzést készítő Brian Nowak kiemelte, a SnapChat hirdetési termékei nem fejlődtek olyan ütemben, mint azt várták, viszont eközben a Facebook által birtokolt Instagram egyre komolyabb fenyegetést jelent versenyszempontból. Az Instagram szerinte sikeresen lemásolta a SnapChat egyik fő szolgáltatását, az egy napos fotók automatikus gyűjteményének előállítását.

Tévedtünk amikor azt hittük, a Snap innovatívabb lesz és komolyabban tudja majd fejleszteni idén hirdetési termékeit - írta az elemző. Eközben úgy véljük, az Instagram sokkal agresszívabb lett a hirdetők dollárjaiért folytatott küzdelemben. Emiatt a Snap árbevétel növekedése érezhetően lassabb lesz, mint azt korábban gondoltuk - kommentált.

Az egész szektort felülbírálják

A Snap részvényei a tőzsdei bevezetés napján egészen 29,44 dollárig száguldottak, ez volt akkor az év legjobban várt technológiai részvénykibocsátása az Egyesült Államokban. Azonban azóta meglehetősen rögös utat jártak be a papírok, miközben számos elemzés látott napvilágot, amely megkérdőjelezte, indokolt-e a részvények ilyen magas árazása és a komoly versenyre hívta fel a figyelmet a cég kulcspiacain.

Az FT szerint eddig 31 elemzőből mindössze 11 ajánlotta vételre a Snap részvényeit, most ez a szám eggyel csökkent. Március végén a Morgan Stanley egyébként arra hivatkozva látta el felülsúlyozás minősítéssel a Snap részvényeket, hogy annak fiatal, elkötelezett használótábora miatt  növelhető lesz az eladott hirdetések száma (A felhasználói bázis sokáig rohamosan nőtt a 35 év alatti korosztály körében).

A Morgan Stanley egyébként az elmúlt hét évben ötször lett a legnagyobb technológiai IPO-kat szervező cég az Egyesült Államokban, s nagy tapasztalata van a szektor cégeinek árazásában.

A mostani Snap eladás egyébként nem az egyedüli probléma a technológiai szektorban, az elmúlt hetekben volt jópár eladási hullám. A lap szerint a befektetők a jelek szerint újraértékelik a legnagyobb technológiai cégeket és árazásukat. A Tesla 16 százalékkal esett június végi csúcsa óta, a Google anyacége az Alphabet 5 százalékkal jött vissza 1000 dollár feletti rekordjáról. Ennek ellenére az S&P 500-as index technológiai alindexe még mindig 18 százalékos pluszban van az év elejéhez képest.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK