Letették a Brassó melletti Airbus helikoptergyár alapkövét

A Brassó melletti Vidombákon (Ghimbav) letették kedden az Airbus Helicopters új gyáregységének az alapkövét, amelyben 2017-től kezdik gyártani a H215-ös kétmotoros nehézhelikoptert – közölte a Mediafax hírügynökség.
MTI-Eco, 2015. november 17. kedd, 21:14
Fotó: Reuters

Az egyhektáros területen felépülő gyáregységben 300 munkahelyet teremtenek, és évi 15-20 H215-ös helikopter összeszerelését tervezik - jelentette be az ünnepségen Guillaume Faury, az Airbus Helicopters Group elnöke. Hozzátette, a vidombáki gyáregységben végzik majd a H215-ös modell tervezését, gyártását és az eladás utáni szolgáltatásokat is.

A Mediafax hírügynökségnek Alexandru Nastase államtitkár elmondta, a gyáregység 15 millió eurós (4,5 milliárd forint) beruházással épül fel, amelyhez a román kormány 20 millió lejes (1,4 milliárd forint) állami segéllyel járul hozzá.

A H215-ös modellnek stratégiai jelentősége van az Airbus Helicopters számára. Általa a szükségleteknek leginkább megfelelő helikoptert ajánlhatjuk ügyfeleinknek rendkívül versenyképes üzemeltetési költségek mellett. A NATO-ban és az EU-ban is fontos szerepet betöltő Romániával kötött partnerség révén meggyőződhetünk arról, hogy a legendás kétmotoros nehéz helikopterek gazdaságosabbak mint valaha - idézte Guillaume Fauryt a Mediafax.

A H215-ös modell a korábbi AS332 C1e/L 1e típus továbbfejlesztett változata, amelyet a gyártó egy új üzleti modellben kínál eladásra a korábbinál kedvezőbb áron. A világ 152 országában több mint 12 ezer Airbus által gyártott helikopter van forgalomban. Az Airbus Helicopters üzemeiben világszerte 23 ezren dolgoznak. A gyártónak 2014-ben 6,5 milliárd eurós bevétele volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK