Látszólag ok nélkül zuhant majdnem hét százalékot a Richter Gedeon Nyrt. a hétfői kereskedés második felében, egészen 34 500 forintig esett a gyógyszerpapír árfolyama. Onnan kezdett visszakapaszkodni az árfolyam, fél négy után már 36 295 forinton állt, ami 1,9 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki záróárfolyamnál.

Automatikus stop-hullám indította el az esést, aztán onnan nehezen tudott felállni a papír - mondta a Napi Gazdaság kérdésére Varjú Péter, az Erste üzletkötője. A szakember kiemelte: 36 500 forintról 35 450-ig a kiütött stopok miatt zuhant a részvény, onnan viszont már nem automatikus volt a további esés. Ugyanakkor 35 ezer forint alatt mindössze pár száz darab részvény cserélt gazdát - tette hozzá. Fundamentális ok nem látszik a nagy esés mögött, hiszen semmilyen árfolyammeghatározó hír nem jelent meg.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!