Lökést adott a piacoknak az ECB

Az ECB kamatvágása és a görög népszavazás lefújása hírére masszív emelkedéssel zártak az öreg kontinens részvénypiacai.
NAPI, 2011. november 3. csütörtök, 19:34
Fotó: Napi.hu

Hektikusan indult a kereskedés tegnap az európai börzéken, a reggeli órákban még a görög miniszterelnök, majd a kormány bukásáról és előrehozott választásokról szállingózó pletykák dacára emelkedett a piac, amelynek aztán végül az Európai Központi Bank meglepetésszerű kamatvágása adott lökést.

A kora délutáni ECB döntést követő sajtótájékoztatón Mario Draghi jegybankelnök leszögezte, a rendkívül magas bizonytalanság által övezett gazdasági kilátások mellé fokozott lefelé mutató kockázatok is párosulnak.

A monetáris lazítás viszont megtette hatását, az eleinte még picit felfutó euró/dollár kereszt az 1,38 feletti szintekről 1,3685-ig esett, ám estére a görög népszavazás elvetésének hírére visszaerősödött az euró 1,38 fölé erősödött. A vezető indexek közül az FTSE-100 1,1, a CAC-40 2,7, míg a DAX 2,8 százalékos erősödéssel búcsúztatta a napot.

A BNP Paribas annak ellenére rallyzott 7,5 százalékot, hogy harmadik negyedéves eredménye 72 százalékkal esett vissza, többek közt a görög kötvényeken eszközölt 2 milliárd eurós leírásai következtében.

A vártnál nagyobb profitról jelentő, valamint 2000 ember elbocsátását bejelentő ING is száguldott, a holland pénzintézet részvényeinek árfolyama 9,4 százalékkal került feljebb zárásra.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK