Az olajpapírok ezúttal gyengítették a részvényindexeket, miután az árrekordok után enyhült az energiahordozó jegyzése. Londonban a vesztesek közé tartoztak a Scottish & Newcastle sörgyártó cég papírjai, mert bár a cég első félévi nyeresége jelentősen nőtt, a brit piacon elért marginok kedvezőtlenül alakultak. A biztosítók Európa-szerte az érdeklődés középpontjában álltak, a gyorsjelentéseknek köszönhetően. A nyereségének csökkenéséről beszámoló brit Friends Provident árfolyama több mint 3 százalékkal esett, miközben a profitnövekedést felmutató, és igen jó idei teljesítményt ígérő német Hannover Re részvényei drágultak. A Nokia részvényei északnak vették az irányt arra a hírre, hogy a mobiltelefonjairól ismert finn cég megvásárolja a digitalizált zeneszámok disztribúciójával foglalkozó Loudeye-t, 60 millió dollárért, ami több mint kétszerese a cég hétfői piaci értékének. A New York-i kereskedésben később gyengülésbe váltott a Nokia-kurzus. Az FTSE-100 0,2 százalékkal 5818,10 pontra süllyedt, a CAC-40 ugyanakkor 0,2 százalékkal 4967,95, a DAX 0,5 százalékkal 5651,92 pontra emelkedett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!