"Ember! Pihenésre van végre szükségem. Teljesen kivagyok azután a három hónap után, ami a piacon mögöttünk van" - fakadt ki egy New Jersey-beli alapkezelő a Reutersnek, miközben éppen Karib-tengeri vakációjára csomagolt. A hírügynökség szerint most, hogy az európai vezetők megegyeztek a görög válság kezelésének újabb szakaszáról, a befektetők végre minden figyelmüket Washington felé fordíthatják, ahol változatlanul patthelyzet van az amerikai adósságplafon megemelésének kérdésében a poltikai oldalak között. Az Obama elnök és a republikánusok képviselőházi feje, John Boehner közötti párbeszéd megszakadása elég volatilis hete vetít elő a részvénypiacon, ha nem sikerül hét végéig megoldást találni a problémára.

Ha létrejön egy egyezség, bármilyen formában, az nagy fellélegzés rallyt indíthat el a tőzsdén - nyilatkozta a hírügynökségnek Glenn Starkman, a Dahlman Rose szakértője New Yorkban. Ezt erősíthetik a görög helyzet rendezésével kapcsolatos lépések, és az eddig napvilágot látott kedvező vállalati nyereségszámok is - mondta. Ugyanakkor az elhúzódó tárgyalások a kérdésről jelentős lefelé mutató kockázatot jelentenek a piacon. Ki tudja ennek a politikai játszmának mi lesz a kifutása, a piac pedig sérülékeny, ha visszavonulnak a vevők - vélte Nick Kalivas, az MF Global szakértője.

Eddig jól alakul a gyorsjelentési szezon

Ráadásul hiába szépek az eredményszámok, a piac eddig meglehetősen vegyesen fogadta azokat. Az S&P-500 eddig 6 százalékkal emelkedett az eredményszezon nyitányában, azonban pénteken a Rockwell Collins és a Caterpillar várakozások alatti számaira heves eladási reakció volt a válasz. Korábban a Whirlpool és a Pepsi figyelmeztetett a fejlett országokban tapasztalt gyenge eladási számokra, s ez küldte papírjaikat a mélybe. A piac egyelőre meglehetősen szkeptikusan viselkedett a jó számok ellenére is - mondta Kalivas. A héten a UPS, a Texas Instruments és az Amazon jelentése lehet fontos a piac szempontjából - mutatott rá. Eddig az S&P 500-as index kosarában szereplő cégek mintegy 30 százaléka közölte eredményadatait, ezek átlagosan 3,8 százalékkal haladták meg az elemzői várakozásokat, s mindössze 7 százalék jelentett a vártnál alacsonyabb profitot a Morgan Stanley adatai szerint. A vártnál rosszabb számokat azonnal heves eladással büntették a befektetők.

A piac bünteti az elmaradókat, jobban, mint ahogy a pozitív meglepetéssel előállókat díjazza, s ez az asszimatra várhatóan folytatódni fog - Adama Parker, a Morgan Stanley amerikai részvénystratégája. Véleményünk szerint az év első felének nyereségadatai elfogadhatóak lesznek a cégek többségénél, a nagy kérdést a második félév jelenti - folytatta.

Fontos adatok jönnek

A héten egyébként számos fontos makroadat is érkezik az Egyesült Államokból. Az amerikai gazdaság lassulásától való félelem az elmúlt hónapokban az egyik meghatározó eleme volt az április vége óta tartó korrekcióban, így a hamarosan napvilágra kerülő friss adatokat kiemelt figyelemmel kezelik majd a befektetők.

Hétfőn lát napvilágot a Chicagói Fed Index (magyar idő szerint fél háromkor), kedden júliusi fogyasztói bizalmi index érkezik (négy órakor, az előző 58,5 pontos érték után 57,9 pont a várakozás) és a Case-Shiller lakásár index májusi értéke (délután háromkor, az elemzők 4,7 százalékos éves csökkenést várnak az előző havi 3,96 százalék után). Pénteken jön a hab a tortán, az amerikai GDP második negyedéves teljesítményének első becslését publikálják magyar idő szerint fél háromkor. A várakozások szerint ez azt mutathatja, hogy a növekedés a második negyedévben évesítve 1,7-1,9 százalékra volt, nagyjából az első negyedévivel megegyező.

Ez pedig kevés lehet az örömhöz. Bob Doll, a világ egyik legnagyobb vagyonát kezelő BlackRock vezető részvénystratégája szerint az amerikai gazdasági fellendülés kritikus ponthoz érkezett. Rámutatott, hogy 1960 óta eddig minden alkalommal, amikor a gazdasági növekedés negyedéves üteme évesítve 2 százalék alá esett, az amerikai gazdaság recesszióba süllyedt. Meglátásunk szerint ennek ellenére a befektetők fenntarthatnak egy konzervatívnak tekinthető kitettséget a kockázatosabb eszközök irányába azzal a feltétellel, hogy készek azt csökkentetni ha a gazdasági növekedés gyorsulásá nem következik be - mondta.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!