Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
Ennek köszönhető, hogy miközben a hét eleji és a hét végi árfolyamok között nincs nagy különbség, azért a héten belül volt volatilitás az olajpiacon. Kedden és szerdán például egymásnak teljesen ellentmondó folyamatok uralták az olajtőzsdéket, hogy azután péntekre kiderüljön, a jövőről most is éppoly ellentmondásos információink állnak rendelkezésre, mint a hét elején. Kedden 72 dollár alatt is járt a WTI legközelebbi jegyzési árfolyama, miután a befektetőket akkor az tartotta lázban, hogy az Egyesült Államokban a kőolajkészletek a második egymást követő héten is emelkedtek. Az augusztus 27-ével végződő héten a globális kőolajtartalékok mennyisége négymillió hordóval, az Egyesült Államok crude-olajkészletei pedig 3,4 millió hordóval bővültek. Egy nappal később ugyanez a jelentés már más értelmet nyert a Kínából érkező kedvező hírek hatására.

A piac már sokkal inkább arra figyelt, hogy a nyári szezonzárás után is apadtak a benzinkészletek az USA-ban. Ennek megfelelően szerdán a WTI októberi határidős árfolyama 2,18 dollárral, 74,1 dollárra emelkedett. Látszik, nem mindegy, hogy egy statisztikai adatsornak melyik elemét emeli ki az ember.
A fordulatot kiváltó kínai fejlemény az volt, hogy egy ottani kormányzati jelentés szerint optimistábbak lettek a kínai feldolgozóipar szereplői. Kína kereslete természetesen nem elhanyagolható tényező az olajpiacon, de azt azért látni kell, ha múlt héten nem lett volna a fél világ arra kihegyezve, hogy most akkor jön a válság második fordulója, vagy éppen ellenkezőleg, itt a kilábalás, akkor egy ilyen "fajsúlyos" hírnek nem lehetett volna olyan árformáló hatása, hogy az amúgy éles szemű elemzők csak a jelentés másnapján vegyék észre a kedvező mellett a kedvezőtlen információt is a hétről hétre megjelenő jelentésben. Pénteken az európai záráskor az árfolyam már csak 73,42 dollár volt.

A dollár gyengélkedésével párhuzamosan növekedett a befektetői kereslet az arany iránt, így a nemesfém ára emelkedetett. A tartalékolási funkció az utóbbi időben olyan potenciált adott neki, hogy ma már se szeri, se száma az olyan elemzéseknek, amelyek X időtávra Y emelkedést jósolnak. E prognózisok közös eleme, hogy egy 1200 dollárnál nagyobb és mindenképpen két nullával végződő számot tartalmaznak, mert más eszköz már nem maradt arra, hogy fölkeltsék a figyelmet az arany mint befektetési lehetőség iránt.
Az ma már senkit nem zavar, hogy az arany felhasználása az elmúlt két évben fikarcnyit sem emelkedett, a kitermelés az egyre magasabb árszint hatására újranyitó kitermelőhelyek következtében pedig lassan, de biztosan nő. Az ilyen fundamentálisan megalapozatlan áremelkedéseket szokták a piacok lufinak nevezni, de az arany piacán kevés szó esik erről.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!