Kérészéletűnek bizonyult egyelőre az Uber legnagyobb amerikai riválisának kikiáltott Lyft nevű részvényeinek múltheti sikere. A kibocsátást követő első kereskedési nap felfutását követően a részvények árfolyama esni kezdett, s a második kereskedési napon, hétfőn, már a kibocsátási árfolyam alatt zártak.

A cég részvényeinek kibocsátási árfolyama 72 dollár volt, ehhez képest első kereskedési napjukon, pénteken a Nasdaqon már 88 dollár felett is járt árfolyamuk, de a nap végére 78,29 dollárra csorgott le a részvény. Hétfőn nem akart megállni a papírok árfolyamának lefelé csúszása, a nap végén közel 12 százalékkal álltak alacsonyabban pénteki záróáruknál 69,01 dolláron, ami már nagyon kellemetlen, hiszen a kibocsátási ár alatti árfolyamról beszélünk.

Nem szokatlan

Bár a Financial Timesnak nyilatkozó egyik elemző már minikrachról beszélt, azért nem szokatlan jelenség, hogy egy technológiai cég első nyilvános kibocsátását követően a tőzsdei bevezetés után esik a részvények árfolyama, akár a kibocsátási áruk alá is. A lap emlékeztet, hogy a Facebook, a Twitter és az Alibaba árfolyama is esett a második kereskedési napon a bevezetést követően. A Facebook árfolyama például 10,6 százalékkal csúszott vissza a bevezetés utáni második napon. Ennek ellenére aki kitartott, az mindhárom cég esetén később tekintélyes haszonra tudott szert tenni.

Ezek a kedvező példák, de voltak olyan cégek is, akiknél máshogy alakult a történet, ilyen például a Snap esete. A csevegő-szolgáltatásáról ismert cég részvényeinek az árfolyama mindössze egy-két napig volt képes a kibocsátási ár felett, majd beesett alá és azóta sem tudta elérni azt. A kibocsátást követő második napon 29 dolláron jártak a Snap részvényei 2017 márciusában, tavaly decemberben 4,5 dollár alatt érték el mélypontjukat. Igaz, onnan nagyot tudtak emelkedni, most már ismét 11 dollár felett kereskednek velük.

Nem számít

Az eső árfolyamok láttán mindenesetre gyorsan megszólaltak azok a hangok, amelyek a részvények túlárazására hívták fel a figyelmet. A kibocsátási árfolyam 24 milliárd dollárra értékeli a céget úgy, hogy tavalyi árbevétele 2,16 milliárd dollár volt és 2018-ban 911 millió dollárnyi nyereséget termelt. Az optimisták viszont úgy vélik, hogy jelenleg a piacszerzés a lényeg és ha a hatalmas, több száz, akár ezermilliárdos személyszállítási piacon való részesdés megszerzése a fontosabb, így a veszteségek egyelőre nem számítanak.

Az nem sokat mond el a cég későbbi szerepléséről, hogy mennyit emelkedik vagy esik a részvény árfolyama az első napokban. Ami biztos, hogy ilyen hangulatban a szokásosnál volatilisebb képet mutat a részvények kereskedése.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!