Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A tegnapi irány folytatására számít a szakember, a tegnapi kettős kommunikáció, miszerint egyrészt megpróbálunk megegyezni az IMF-fel, másrészt  IMF nélkül sincs tragédia nagyon rossz piaci fogadtatással találkozott.

Azt látjuk, hogy a kormány nem akarja teljesíteni a feltételeket, az EU-ról pedig látszik, hogy nagyon kemények, így egyre inkább patthelyzet kialakulását kezdi árazni a piac. Ugyanakkor az összeomlást teljesen beárazni még nem lenne indokolt, a remény még él a megegyezésre, nem a csődről van még szó, van még tartaléka az országnak.

Ezért nem kell mindent szétütni, de a nyomás fenmaradhat a magyar eszközökön, folytatódhat az eladás a tőzsdén.

Amíg a forint nem fog tudni megfordulni és a hozamok is ilyen magasan vannak, addig nem várható enyhülés a részvénypiacon sem. A kötvénypiaci beleadás nem egy-két nap szokott lenni, vagyis erről az oldalról is nyomás nehezedhet a tőzsdére. Majd ha kicsit kivéreztettek minket, akkor már lehet majd vételi lehetőségekben gondolkodni - tette hozzá.

Varjú szerint az OTP-nél 2800-2900 környékén meg lehet próbálni majd a vételeket, vegyük figyelembe, hogy a 323-as euró árfolyam -  miközben tíz százalék feletti hozamokat látunk - vonzó carry trade befektetési lehetőség. Így további esés után a napokban megjelenhetnek a vevők, ha a kormányzati kommunikáció is összeáll és kicsit megnyugszik a piac.

A Telekomot a kamatok miatt, a Molt az állami csomag esetleges eladása miatt, az OTP-t a forintgyengülés miatt adják, a Richterre ezek közül kevés hat, a forintgyengülés még jó is neki. Ráadásul technikailag is jól néz ki a papr, tegnap átment a 200 napos mozgóátlagon, vagyis ma is kilóghat a sorból a gyógyszerpapír.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!