A nemzetközi pénzügyi jelentési szabvány (IFRS) alapján készült, konszolidált gyorsjelentés szerint az adózott eredmény a 2019 első negyedévi 4 milliárd forintról 0,8 milliárd forint veszteségbe fordult 2020 első negyedévében, mivel a forint jelentősen gyengült az euróval szemben, ami a nettó pénzügyi eredmények romlásához vezetett.

A főbb számok a Portfolió elemzői várakozásaival teljesen megegyezőek lettek, akik a visszaesést nagyrészt a gyenge forint miatt keletkezett jelentős pénzügyi veszteséggel magyarázták.

A jelentés idézi Rékasi Tibor vezérigazgatót, aki elmondta: a Covid 19-járvány miatt a negyedév vége felé jelentkező negatív hatások ellenére a kereskedelmi és stratégiai prioritásaik folyamatos fókuszban tartásával az összbevétel és a tisztított, kamat-, adófizetés és amortizáció előtti eredmény (EBITDA) is az előző évhez képest közel változatlan szinten maradt. A cég 46,4 milliárd forint EBITDA-t ért el az első három hónapban, 0,1 százalékkal többet, mint tavaly ugyanebben az időszakban.

Stabil árbevétel

Az árbevétel stabil maradt, mivel a távközlési szolgáltatások mind Magyarországon, mind Észak-Macedóniában történt emelkedését ellensúlyozta a magyarországi rendszerintegrációs (RI) és IT-bevételek visszaesése. A mobil bevételek éves összehasonlításban 3,9 százalékkal emelkedtek, 88,1 milliárd forintot tettek ki 2020 első negyedévében, mivel a mobil adatforgalmi bevételek intenzívebben növekedtek, mint a mind a két országban bekövetkező hangbevételek csökkenése - írták.

A vezetékes bevételek 2020 első negyedévében éves összehasonlításban változatlanok maradtak, 52,8 milliárd forintos szinten. Az RI/IT bevételek 2020 első negyedévében 14,2 százalékkal, 18,4 milliárd forintra estek vissza. A magyarországi bevételek a magyar közszféra és vállalati szektor projektjeiből származó alacsonyabb bevételek miatt csökkentek. A távközlési adó éves összevetésben 3,9 százalékkal 6,5 milliárd forintra nőtt 2020 első negyedévében.

A vezérigazgató kifejtette: a járvány kitörése óta szigorú közösségi távolságtartási szabályokat vezettek be a csoporton belül, munkatársaik közel 80 százaléka jelenleg otthonról dolgozik. A legtöbb értékesítési pont továbbra is üzemel, jelentősen korlátozták üzleteikben az ügyfélforgalmat. Telefonos és online ügyfélszolgálataik sikeresen kezelik a megnövekedett ügyfélmegkereséseket - jelezte.

Elmondta: hálózataik megbízható és biztonságos működéséhez folyamatos fejlesztéseket hajtanak végre. Az 5G és mobil szélessávú szolgáltatási célú frekvencia licenszek megvásárlása után, április elején elindították kereskedelmi 5G szolgáltatásukat, és a lefedettséget folyamatosan növelik a következő hónapokban.

Bizonytalan a válság hatása

A jelenlegi válság pénzügyi eredményeikre gyakorolt pontos hatása még bizonytalan, a távközlési szolgáltatásaik iránti kereslet jelentős marad a vezérigazgató szerint. A járvány kezdete óta a hang- és adatforgalom emelkedését tapasztalják vezetékes és mobil hálózatukon egyaránt, míg a nemzetközi roaming szintjének csökkenését. Jelezte: a magasabb forgalom, valamint a forintárfolyam gyengülése miatt költségeik emelkedésére számítanak, ez kedvezőtlen hatással lesz nyereségességükre. Ezek enyhítése érdekében további költségcsökkentési intézkedéseket vezetnek be, melyek segíthetik az éves pénzügyi célitűzéseik elérését.

Az előzetesen 2020 első negyedévére tervezett Telekom Park budapesti irodaház értékesítésére később kerül sor a járványügyi helyzetre tekintettel. Jelenleg elemzik, hogy milyen hatása lesz a 2020. május 1-től érvényes új kiskereskedelmi adónak a pénzügyi adatokra.

Mi jöhet a következő évben?

A Telekom idén és jövőre is a 2019-eshez (666,7 milliárd forint) képest nagyjából változatlan árbevételre számít, az EBITDA eredményében pedig 1-2 százalékos növekedést vár mindkét évben. A szabad cash-flow tavalyi 65,1 milliárd forintos értékéhez képest a társaság az idén 5 százalékos növekedéssel számol, 2021-ben pedig változatlan szinttel. A CAPEX költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) 89,6 milliárd forintot ért el 2019-ben, ezt változatlan szinten tervezik tartani az idén és jövőre is.

A Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír árfolyama a szerdai kereskedésben 5 forinttal, 1,27 százalékkal 400 forintra erősödött, forgalma 303,2 millió forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 335 forint, a legmagasabb 464 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!