Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A társaság adózott nyeresége 4,9 százalékkal - az elemzők által vártnál kisebb mértékben - 18,5 milliárd forintra csökkent a 3. negyedévben.

Az elemzői konszenzus alapján a bevételben 7 százalékos növekedést, míg a nyereségnél 19 százalékos csökkenést vártak a negyedévre.

A jelentés szerint a bevételnövekedés elsősorban a mobil adat, a nagy sávszélességű szélessávú csomagok és a mobil eszközök iránti továbbra is erős keresletet tükrözi - írja az MTI.

Az év első kilenc hónapjában a konszolidált bevétel 9,4 százalékkal, 547,5 milliárd forintra nőtt. A javulást elsősorban a mobil adatbevételek és a készülékértékesítés erőteljes növekedése okozta, míg a magyar forint észak-macedón dénárral szembeni gyengülése felerősítette az észak-macedón leányvállalat hozzájárulását.

Az adózott nyereség 12,6 százalékkal 49,5 milliárd forintra nőtt az első kilenc hónapban.

Az eddigi erős kereskedelmi teljesítmény alapján a teljes évre vonatkozó bevétel célkitűzését felfelé módosította a Telekom: a korábbi 1-3 százalék közötti növekedésről nagyjából 5 százalékos növekedésre. A Capex költés (beruházás tárgyi eszközökbe és immateriális javakba) a spektrum licenszdíjak nélkül a 2021-es 109,3 milliárd forinttal megegyező lehet a publikus célkitűzések szerint.

A jelentés szerint a mobil bevételek 12,3 százalékkal, 110,7 milliárd forintra nőttek 2022 harmadik negyedévében, a vezetékes bevételek pedig 7,3 százalékkal, 60,3 milliárd forintra.

A közvetlen költségek a bevételekkel összhangban 9,8 százalékkal, 80,6 milliárd forintra nőttek a harmadik negyedévben, főként az eszközértékesítési költségek emelkedése miatt, amit részben ellensúlyozott a követelések értékvesztésének csökkenése.

A bruttó eredmény 8,5 százalékkal 110,3 milliárd forintra javult a vizsgált időszakban, a távközlési szolgáltatások, különösen az adatforgalom magasabb hozzájárulása miatt mindkét országban.

A működési teljesítményt mutató EBITDA AL, azaz a kamatok, adófizetés és értékcsökkenési leírás előtti eredmény, korrigálva az eszközhasználati jog után elszámolt értékcsökkenéssel és kamattal éves összehasonlításban 2,8 százalékkal 58,6 milliárd forintra csökkent 2022 harmadik negyedévében, mivel a távközlési pótadó és az emelkedő energiaköltségek ellensúlyozták a bruttó fedezet javulását.

A társaság részvényeseire jutó nettó eredmény 4,5 százalékkal, 17,1 milliárd forintra csökkent a harmadik negyedévben, elsősorban az EBITDA csökkenés következtében.

Rékasi Tibor vezérigazgató örömtelinek nevezte, hogy a kihívásokkal teli működési környezet ellenére a harmadik negyedévben továbbra is nőttek az értékesítések. "Ez az eredmény a töretlen szolgáltatási és a kiemelkedő ügyfélélmény biztosítása érdekében tett, célzott hálózatfejlesztéseket és javuló szolgáltatás portfóliót magába foglaló, folyamatos erőfeszítéseinknek köszönhető" - mondta. 

Az év hátralévő részében arra számítanak, hogy továbbra is erős nyomás helyeződik majd a nyereségességükre az egyre nagyobb kihívásokkal teli gazdasági környezet következtében. Ennek ellenére javították a bevételvárakozást

- tette hozzá.

A hálózatfejlesztés gyors ütemben folytatódott, a vezetékes gigabites lefedettség elérte a 3,3 millió hozzáférési pontot Magyarország-szerte, és jelentős előrelépés történt a mobil RAN korszerűsítésében mindkét országban - mondta a vezérigazgató.

A Magyar Telekom részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, kedden a papír árfolyama 3,0 forinttal, 0,99 százalékkal 305 forintra nőtt, forgalma 50,4 millió forint volt. Az elmúlt egy évben a részvények legalacsonyabb ára 276 forint, a legmagasabb 438 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!