Nagyot durrantak, de kicsit szóltak - összegezte röviden a gyorsjelentési szezon tanulságait Sarkadi-Szabó Kornél, a Raiffeisen elemzője. A fő papíroknál megvolt az átlagosan kétszámjegyű profitnövekedés, ez alól csak néhány kivétel akadt, köztük egy nagyágyú, a Telekom. (A kisebb papírokról itt olvashat, a BÉT kilátásaival itt foglalkozunk.)


Telekom


Gyurcsik Attila, a Concorde elemzője a Magyar Telekomról szólva elmondta, igen vegyes a kép, mivel számos egyszeri tétel befolyásolta a végeredményt, köztük voltak pozitív és negatív irányúak egyaránt. A piacot meglepte a társaságnál folyó vizsgálathoz kapcsolódó költségek mértéke. A 700 millió forintos, a cég méretéhez képest elenyésző tétel miatt indított ellenőrzés az első hat hónap során 1,8 milliárd forintot vitt el. Ha ezt az összeget hozzácsapjuk a nettó eredményhez, akkor a várakozásoknaak megfelelő 19,3 milliárd forintos profitról számolhatott volna be a távközlési cég. (A hatás összességében nem 1,8 milliárd, a negyedévben csak 1,5 milliárd, ami ráadásul még adózik is, így nettó szinten kb 1,3 milliárd a képzeletbeli plusz.) A szakember megjegyezte, érdekes, hogy a Magyar Telekom vizsgálat miatt még mindig nem tartotta meg a közgyűlést, s nem döntöttek az osztalékról, míg az anyacégnél, a Deutsche Telekomnál ez már megtörtént.


OTP, Mol, Richter


Az OTP-nél a céltartalékképzés alacsony szintje, valamint a piac által vártnál kicsivel jobb kamatmarzs okozott kellemes meglepetést - vélte Sarkadi-Szabó. A szakértő hozzátette: a következő időszakban a hitelezés terén gyengébb teljesítmény várható, amit a leányok nem tudnak majd úgy kompenzálni, hogy a csoport tartsa a növekedési ütemet. A piac az elemző szerint az akvizíciókra figyel: hol, mennyiért és milyen finanszírozással tud vásárolni az OTP. A célpontok már ismertek, de kérdés, hogy azokért mennyit fizet majd az OTP. Bizonytalan továbbá, hogy azokban az országokban, ahol csak pár százalékos részesedéssel bír a csoport, hosszútávon hogyan tud megfelelő méretűvé növekedni, valamint a profitabilitását és a profittömeget jelentősen emelni.
A piac szkeptikus, nem biztos ugyanis, hogy hosszútávon megéri az új piacokon a jelenlegihez hasonló részesedéssel jelen lenni. Elképzelhető ugyanakkor, hogy az OTP 2-3 éven belül olyan teljesítményt mutat fel külföldön, amivel eloszlatja a félelemeket. A piac attól is tart, hogy az elvárt külföldi növekedéshez még nagy volumenű beruházások szükségesek, márpedig az még nem látszik, hogy ezek tőkeigényét hogyan tudná jelentős tőkeemelés nélkül biztosítani az OTP. A részvénykibocsátással járó tőkeemelést valószínűleg rosszkedvűen fogadná a piac, hiszen a felhígulás révén csökkenne a részvényenkénti eredmény. Hozzátette: az OTP magyarországi és bulgáriai eredménye ugyanakkor a múltbeli teljesítményből és a domináns piaci pozícióból jól előrejelezhető.

Az OTP mindezekkel együtt is az egyik legolcsóbb bankpapír a feltörekvő piacokon, és ha fordul, azaz kedvezőbbé válik a nemzetközi hangulat, hatványozottan a befektetők érdeklődésének középpontjába kerülhet.
A Molnál az a fő kérdés, hogy a következő félévre-évre kivetíthető-e a most felmutatott finomítói profitabilitás, míg a Richternél az érdekli a piacot, hogy tartható-e a FÁK és az orosz piaci növekedés, valamint fennmarad-e a treasury tevékenység jó teljesítménye.


Graphisoft, Linamar, Rába


Bár sokat vártunk, még így is pozitív meglepetést okozott a Graphisoft - mondta Gyurcsik Attila, hozzátéve: ez meg is látszik az árfolyamon. Szintén jól szerepelt a Linamar. Az exportorientált cég eredményét részben a forint gyengeségéből adódó egyszeri tétel pozitív irányba terelte, mindazonáltal a vállalat enélkül is jól szerepelt. A Rába nehéz eset - folytatta a szakember. A győri társaság nagyjából teljesítette a piaci várakozásokat, ugyanakkor a számok értékelése nem könnyű a részletesebb értékesítési adatok hiánya miatt.


Émász - nem kell megijedni


Németh Zsófia, a Concorde elemzője az Émász-eredményről szólva azt emelte ki, bármennyire ijesztő, a nettó szinten mért 66 százalékos visszaeséstől nem szabad megijedni. Ez elsősorban abból adódik, hogy a cég áttért az IFRS szerinti elszámolásra, s részesedéseit ezentúl equity-módszer szerint értékeli. Az első félév során levont tételekhez a forint visszaerősödése esetén hasonló nagyságrendű pozitívumot kell majd elkönyvelni a második félévben, vagyis kiegyenlítődhet a "mérleg". Német Zsófia ugyanakkor hozzátette: kedvezőtlenül befolyásolta az áramcég üzemi eredményét, hogy a vásárolt energia ára (elsősorban a rendszerhasználati díjak) jelentősen növekedett a kérdéses időszakban, s ezt az eladási oldalon nem lehetett érvényesíteni, így szűkült a margin. Ennek is szerepe volt a gyengébb eredményben.


Állami Nyomda - sokba van a terjeszkedés


Az Állami Nyomda kicsit - 4 százalékkal - elmaradt a piaci prognózisoktól, ami nem vészes eltérés - mondta Németh Zsófia. A cégnek igen sokba kerül a külföldi terjeszkedés, elsősorban a létszámbővítések miatt megugró személyi költségek növekedése és a megnövekedett anyagköltségek sújtották a céget. A szakértő szerint külföldön egyelőre csak az alacsonyabb marginú nyomdaipari megbízások hozzák a pénzt, a nagyobb üzletekre csak azután nyílhat módja a cégnek, ha megerősödik az adott piacon. Az idei áprilisi választások kb. 400 millió forintos megbízást jelentettek a vállalatnak, ám ezt is alacsony marginnal teljesítette a cég. A második félévben viszont kedvező irányba húzhatja az eredményt az önkormányzati választáshoz kapcsolódó megrendelés, utóbbi ugyanis komplexebb, ezáltal nagyobb haszonkulcsú munkát jelent. Szintén rosszul érintette a céget az euróhitelek átértékeléséből adódó nem realizált árfolyamveszteség is.


Danubius - jónak tűnik a stratégia


A Danubius operatív szinten rendben van, hiszen miközben csökkent a külföldiek által eltöltött vendégéjszakák száma, a szoba-árbevételt sikerült növelni. Első látásra a nettó profit soron komoly visszaesés látszik, ám ez a pénzügyi tételek miatt van, kis túlzással majdnem elvitték a teljes profitot. Németh Zsófia kiemelte: a devizahitelekkel rendelkező cégeknél mindenképpen figyelembe kell venni, hogy június 30-i állapotok szerint kellett jelenteniük, ekkor pedig 282 forint körül járt az euró árfolyama, ami komoly mínuszokat okozott a könyvekben. Azóta a forint erősödött, tehát az ebből adódó veszteség apadt. A szállodacég kapcsán Németh Zsófia azt is elmondta, a minőségi kiszolgálás felé történő elmozdulásra alapozó stratégia jónak tűnik, s ha sikerül megvalósítani a terveket, akkor a cég papírjában van növekedési potenciál.
 


A kilátások nem túl fényesek


A következő időszakot tekintve valószínűleg továbbra is együtt mozog majd a magyar piac a globális és regionális trenddel, amit az amerikai gazdasági események, az olajpiac, és a világ geopolitikai feszültségei határoznak meg - vélekedett a Raiffeisen elemzője. Amennyiben kedvezőbbé válik a hangulat, előtérbe kerülhet az OTP, a Mol és a többiek stabil profitpályája. Ha nem lesz javulás, vagy tovább romlik a hangulat, továbbra is a makromutatók lesznek a meghatározók.
Mindent egybevetve a következő fél évet tekintve Sarkadi-Szabó Kornél pesszimistának mondja magát, és nem hiszi, hogy megfordulna a hangulat. Az elemző ezt részben azzal indokolja, hogy az USA gazdasága és a Fed csapdába került. Már a jelenlegi kamatszint is erodálni fogja a vállalati profitokat az USA-ban. A hatékonyságnövekedés üteme eközben visszaesett, ami azt jelenti, hogy a cégek, ha fenn akarják tartani a profitnövekedés tempóját, a fogyasztók felé kell árat növelniük, ami az inflációs nyomást, ezzel együtt a kamatemelés esélyét erősíti. Ezt az ellentmondást viszont csak egy drasztikusabb részvényárfolyam-esés tudná feloldani - véli az elemző.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!