Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Szingapúrban a határidős devizaügyletek (non-deliverable forward, NDF) esetében a helyi bankszövetség a londoni bankközi kamatláb (Libor) fixálásához hasonló folyamaton keresztül, tehát a részt vevő bankok bevallása alapján határozott meg mindennap spot árfolyamokat. Az NDF-ek esetenként komolyan befolyásolták az indiai rúpia, a maláj ringgit, valamint a vietnami dong árfolyamát − ráadásul a piac jóval kevésbé likvid, mint (miként az utóbbi hónapokban hivatalosan is kiderült) a válság éveiben erősen manipulált Libor.

A szingapúri pénzügyi hatóság decemberben kezdett vizsgálatokat, és azóta az NDF-piacokon aktív ötven kereskedő felét kirúgták vagy szabadságra küldték. A Reuters forrása szerint a hatóságok olyan mondatokat is elcsíptek kereskedők közelmúltbeli egymással folytatott elektronikus beszélgetéseinek vizsgálata folyamán, mint a Libor-ügyben − például gyakran kérték egymást a valósnál alacsonyabb vagy magasabb spot árfolyam megadására.

A hírügynökség szerint ez a Libor-botrányt követő hatósági vizsgálatok trendjének első jele: a londoni kamatláb befolyásolása után az összes hasonlóan összeállított kamatláb és benchmark gyanús lett, és ez a jelek szerint gyakran be is igazolódik.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!