Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Nem csak nem fogy már a Magyar Állampapír Plusz (máp+), de a jelek szerint drasztikusan csökken is a lakosságnál lévő "szuperállampapír" mennyisége, vagyis a befektetők folyamatosan adják el a meglévő máp+-ukat, vélhetően azért, hogy a pénzt más eszközökbe, például a többi, jobban fizető állampapírba fektessék be. Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) adatai szerint több mint 500 milliárd forintnyi visszaváltás volt eddig a 2019 júniusában indult sorozatokból, voltak olyan máp+ sorozatok, amelyekből a 10 milliárd forintot is meghaladta a visszaváltások volumene.

Az egykori szuperállampapír csillaga leáldozni látszik a magas inflációs környezetben. Az elmúlt hetekben a jegyzése mindössze 6 milliárd forint körül alakult hetente, holott korábban ennek a többszörösét sikerült eladni, sőt a máp+ fénykorában, 2019 nyarán 100 milliárdos nagyságrendben vásárolták az állampapírt a kisbefektetők. Az értékesítés visszaesésében fontos szerepe lehet annak, hogy az ÁKK megemelte a rövid futamidejű lakossági állampapírok kamatát. Az Egyéves Magyar Állampapír (1MÁP) kamata már 4,25 százalékos, a postán kapható Kincstári Takarékjegyek (KTJ) pedig 4,25 vagy 4,5 százalékos éves kamattal vásárolhatók meg. A máp+ első éves kamata ennél alacsonyabb, így aki rövid távra tervez állampapírt venni, annak nem éri meg többé az ötéves "szuperkötvény".

A rövid állampapír sem éri meg

Valójában az 1MÁP és a postai KTJ mellett sincsenek racionális érvek, ettől függetlenül ezek a múlt héten szépen fogytak, az előbbiből 41 milliárd, az utóbbiból 8 milliárd forintnyit adtak el. A kisbefektetők viszont nem csupán lakossági, de bármilyen más állampapírt is megvásárolhatnak, és az intézményi papírok kamata most magasabb. A három hónapos diszkontkincstárjegyet (dkj) a héten 5,81 százalékos átlaghozammal adta el az állam az aukción, az egyéves referenciahozam pedig 5,89 százalékos, vagyis jóval magasabb az 1MÁP kamatánál. Ha egy lakossági befektető a brókercégnél, banknál vagy az államkincstárnál egyéves állampapírt szeretne vásárolni, akkor érdemes sima dkj-t választani a lakossági 1MÁP helyett. 

A máp+-t is régen kenterbe verte már az intézmények számára is elérhető fix kamatozású kötvény, amit szintén megvásárolhatnak a kisbefektetők is. A múlt heti aukción 6,5 százalékos átlaghozammal értékesítette az ÁKK az ötéves kötvényeket, amelyeknek a referenciahozama azóta tovább emelkedett, most már 6,6 százalék fölött van. A máp+ sávos kamatozású, és az utolsó évben sem fizet olyan magas kamatot, mint amilyet a sima, fix kamatozású kötvény ad most évente. 

Reálkamat azonban még ezeken az állampapírokon sincs az idén. Az infláció ugyanis februárban 8,3 százalékos volt, márciusban pedig még tovább emelkedhet. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) is egyre magasabb számokat közöl az előrejelzéseiben, a legutóbbiban már 7,5-9,8 százalék közötti értékekkel kalkulált 2022-re. 

Minden pénzt PMÁP-ba!

Az ÁKK adatai szerint a múlt héten a legtöbbet a Prémium Magyar Állampapírból (PMÁP) adták el. Kétféle kötvény jegyezhető most, az egyik hároméves futamidejű, és 0,75 százalékponttal fizet magasabb kamatot évente az előző évi átlagos inflációnál. A másik hatéves lejáratú, és 1,5 százalékponttal fejeli meg az előző évi áremelkedés ütemét. Ennek megfelelően most a tavalyi 5,1 százalékos átlagos infláció miatt 5,85, illetve 6,6 százalékos kamatot fizetnek, jövőre azonban az áremelkedések ütemét látva, ez a kamat még magasabb is lehet.

Gyakorlatilag nincs olyan lakossági állampapír ezen kívül, amelyiket megéri megtartani. Még a máp+-t is érdemes lecserélni a PMÁP-ra akkor is, ha 2019-ben vásárolta a befektető, és az idén már 5 százalékos kamatot kapna rá. A PMÁP ugyan valamivel rosszabb feltételekkel vásárolható meg, magasabb például a visszaváltási jutaléka, ha a lejárat előtt ki akarja belőle venni a befektető a pénzét, és a jegyzése is valamivel drágább lehet, de a többletkamat, amit fizet, ezeket a költségeket a legtöbb esetben már néhány hónap alatt busásan kitermeli. 

A befektetőknek ugyanakkor igyekezniük kell, a március elején kibocsátott, szokatlanul nagy összegű, 250 milliárd forintos hatéves sorozat ugyanis olyan gyorsan elfogy, hogy a múlt héten már rábocsátást hirdetett meg az ÁKK további 150 milliárd forint értékben. Ez összesen már egy 400 milliárd forintos sorozat lenne így, ennél sokkal nagyobb lejáratokat pedig nem szívesen kezel az ÁKK, vagyis elképzelhető, hogy ha ez a mennyiség elfogy - ami akár egy-két héten belül megtörténhet -, ne hosszabbítják meg az értékesítést. A hároméves papír is kelendő, de nem ennyire. Az január közepén indult el 100 milliárd forintos mennyiségben, és most emelte meg az ÁKK további 100 milliárddal az értékesíthető volument. 

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!