A Morgan Stanley elemzői szerint mér megkezdődhetett a következő medvepiac az amerikai tőzsdéken, s úgy vélik, a második félévben már az amerikai cégek eredménynövekedése is komolyan romlani fog - írja a BusinessInsider. A tőzsdei szakzsargon medvepiacnak nevezi azt, ha a vezető tőzsdeindexek - leginkább az S&P 500-as részvényindex - korábbi csúcsához képest egy 20 százalékot elérő esésen megy keresztül.

A befektetési bank szakemberei szerint azonban ez a mostani medvepiac jellegében nagyon más lesz, mint az előző kettő, amely során feleződött az S&P 500-as index értéke. Úgy vélik, a részvénypiac értékeltségében már tetten érhető a romlás, ezt azonban egyelőre elfedi azt, hogy az adóreformoknak köszönhetően az első negyedévben egyszeri, azonban nem fenntartható eredményjavulást tudtak felmutatni az amerikai cégek. Ugyanakkor ennek hatásai a második félévben már elhalványulnak, s ekkor megkezdődik a profitnövekedés ütemének hanyatlása.

"A vállalati profitok minőségében romlást várunk, s úgy véljük, az organikus növekedés idén már elérte csúcsát. A medvepiac már elkezdődött, s ez csak azért nem látszik, mert az adóváltozásoknak köszönhető egyszeri profitnövekedés jelentette adrenalinfröccs elfedi ezt" - írja Mike Wilson, a Morgan Stanley vezető amerikai részvénystratégája.

Mindezek ellenére várhatóan nem lesznek elégedettek a hatalmas részvénypiac összeomlást váró pesszimisták sem. Az előző két medvepiacon az S&P 500-as index 57 százalékot (2007-2009), illetve 49 százalékot (2000-2002) esett. A befektetési bank szekértői szerint azonban most egyfajta rotáló medvepiac következik. Ez azt jelenti, hogy egyes szektorok bizonyos időszakokban nagyot fognak esni, azonban eközben más szektorok jobban teljesíthetnek. Ez a részvényindexekben úgy fog lecsapódni, hogy hosszabb időszakon keresztül egy lagymatag, sávos kereskedés várható a vezető mutatókban.

Ennek már egyébként láthatóak az előjelei. Az S&P 500-as részvényindex a március hónapot veszteséggel zárta. Ez volt az első alkalom 2016 óta, hogy a mutatónak nem sikerült havi szinten emelkedést produkálnia. Az április valamivel jobban sikerült, azonban az index emelkedése ebben a hónapban sem érte el az 1 százalékot.

S&P 500-as index
Kép: www.stooq.com

A jó hír az, hogy még az sem feltétlenül jelentene hatalmas összeomlást a részvénypiacon, ha a január óta tartó korrekció már egy medvepiac lenne a tőzsdén. Január végére ugyanis 2873 pontig szaladt fel az S&P 500-as index értéke, így egy ahhoz képest mért 20 százalékos eséssel 2298 pontig csökkenne csak az index értéke. Ez ugyan egy jó 13 százalékos csökkenés lenne a mutatóban a mostani szintekhez mérten, azonban ha ez bekövetkezne, akkor az index még mindig ott állna, ahol tavaly február elején.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!