11:27

A közgyűlésen alapszabályi változtatásokról is szavaztak a társaság részvényesei. Az MNV Zrt. képviselőjének elmondása szerint a változások jelentős részét az indokolja, hogy a társaság immár többségi állami tulajdonba került, s így olyan jogszabályok is vonatkoznak rá, amelyek eddig nem. Az egyik kisebbségi részvényes a miatt a változtatás miatt fejezte ki aggodalmát, amely eltörölné a tőzsdei kivezetés és a szavazati jogok megváltozásával kapcsoltban az egy százaléknál kisebb részvényesek előzetes hozzájárulását. A kisebbségi részvényesek kérdésére az MNV Zrt. képviselője ezzel kapcsoltban elmondta, tudomása szerint a fő tulajdonos részéről nincs szándék a társaság tőzsdei kivezetésére vonatkozóan.

10:47

Az igazgatóság tagok bemutatását követően több kisrészvényes is további információkat kért az új igazgatósági tagokról a hivatalos életrajzok felolvasásán túl. Az egyik kisrészvényes kifogásolta, hogy elmondása szerint a Rába sok ezer kisrészvényese nem kapott egyelőre tájékoztatást a társasággal kapcsolatos további elképzelésekről. Gagyi Pálffy Attila kisrészvényes szerint például azért sem lenne szerencsés további bemutatkozás nélkül megválasztani a jelölteket, mert például lehet érdekeltségük konkurens társaságban. A levezető elnök elmondása szerint a jelöltek elfogadó nyilatkozatot tettek, s ebben szerepelt, hogy egyébb tevékenységeik nem összeférhetetlenek a Rába testületeiben betöltendő tisztségükkel.

Az MNV Zrt. képviselője a részvényesek megértését kérte, mint elmondta, kötött mandátummal érkezett a közgyűlésre, azonban ha a részvényesek az igazgatósági tagoktól részletesebb bemutatkozást igényelnek, akkor ez megoldható, ha a jelöltek is úgy gondolják.

Székács Péter, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára állt ki elsőként a részvényesek elé, mint mondta, van vállalatirányítási tapasztalata. Úgy gondolja, hogy a kisebbségi részvényesek részéről indokolatlan a felfokozott hangulat az igazgatósági tagjelöltekkel szemben. Mint elmondta, az MNV által delegált igazgatósági tagok számára fontos, hogy a társaság részvényesi értékét maximalizálja, hiszen nem csak a kisebbségi részvényesek, hanem az magyar állam számára is fontos, hogy a befektetése minél jobban megtérüljön.

Borbíró Zoltán, elmondása szerint valamennyi jelölt felelősségének teljes tudatában vállalta el a jelölést. Borbíró elmondása szerint a Honvédelmi Minisztérium valamennyi részvénytársaságában igazgatósági elnöki tisztet tölt be, s már korábban is szakmai kapcsolatban állt a Rábával. Mint mondta, szakmai szinten tud hozzájárulni a Rába működésének javításához.

Wáberer György bemutatkozásában elismerte, hogy mivel saját társaságtól érkezett, ezért kicsit kilóg a sorból a többi jelölttel szemben. Saját társaságának irányítása, fejlesztése, a végrehajtott számos akvizíció során megfelelő tapasztalatot szerzett a tekintetben, hogyan kell veszteséges társaságokból jól működő, nyereséges cégeket építeni. A Rábánál hosszas hezitálás után fogadta el az igazgatósági tagságra szóló felkérést, s reméli, segíthet abban, hogy a cég működése javuljon, s európai élvonalba tartozó járműgyártó cég válhasson belőle.

Hajdú Tibor Zoltán 20 éves szakmai tapasztalattal rendelkezik elmondása szerint, s a vállalatirányításban és pénzügyi téren megszerzett ismereteivel szeretné hozzájárulni a Rába működésének javításához.

A felügyelő bizottság új tagjai bemutatkozásukban a - kisrészvényesi kérdésre - kiemelték, hogy ugyan az MNV Zrt. delegáltjai a testületben, azonban az összes részvényes érdekében kívánnak eljárni, amikor a társaság törvényes működését ellenőrzik.

10:23

Az MNV Zrt.76,79 százaléknyi befolyást biztosító részvénycsomagjának köszönhetően elsőre határozatképes a Rába Nyrt. rendkívüli közgyűlése, a részvételi arány 78,52 százalék. Az előterjesztések alapján a részvényesi találkozón az igazgatóság tagjává választhatják Hajdú Tibor Zoltánt, Borbíró Zoltánt, Székács Pétert és Wáberer Györgyöt. A felügyelő bizottság új tagjai Polacsek Csaba, Markovics Mirjána és Kerékgyártó János lehetnek.

A közgyűlést megelőzően a korábbi felügyelő bizottsági tagok lemondtak, az igazgatóságból egy személy lemondott, a többieket a közgyűlés - Pintér István elnök-vezérigazgató kivételével - várhatóan visszahívja.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!