Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.
A pénzintézet tavalyi mérleg szerinti eredménye valamivel több mint 1 milliárd forint lett. A 2,198 milliárd forintos eredményből 209 millió az általános tartalékba került a fennmaradó részt pedig az osztalékfizetésre fordítják. A köüzgyűlésen kiderült, hogy lejárt Csepi Lajos és Bartha Ferenc igazgatósági tagsága. Csepit nem választották újra, míg Bartha a jövőben is a tesütület marad, s valószínűleg a jövőben is ő lesz a bank igazgatóságának elnöke. Sebők Sándor, az IEB vezérigazgató-helyettese a NAPI Online-nak konkrét számok említése nélkül elmondta: az idén a lakossági téren a tavalyi 51 százaléknál kisebb, de még mindig erőteljes bővülésre számít. Hozzátette: figyelembe véve, hogy a banki különadó 6 százalékkal növeli a terheket, igen jó eredmény lenne, ha a tavalyihoz hasonló adózott nyereséggel zárnák az idei évet. Az IEB célja, a jelenlrgi 71 ezres ügyféltábor növelése, amelynek érdekébn az idén 3 egységgel bővítik a jelenleg 29 fiókból álló hálózatot - fogalmazott Sebők. A közgyűlésen nem volt szó a 85,8 százalékos tulajdonos olasz Sao Paolo-csoport IEB-vel kapcsolatos hosszú távú terveiről, így arról sem, hogy az anyabank meg fogja-e vásárolni a Santander-csoport kezében lévő 9,9 százalékos IEB-pakettet, amelyre opciója van.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!