Csütörtökön szinte minden ágazat esett, a befektetők menekültek a kockázatos befektetésektől.

A Dow 3,6, a Nasdaq 4,1, az S&P 500 pedig 3,9 százalékos veszteséggel zárt. A nap folyamán egyetlen mutatónak sem sikerült a pozitiv tartományba kerülnie, többnyire 2-3 százalékkal mozogtak a szerdai záróérték alatt. 

Az amerikai részvények már a nap elején is jelentős veszteségekkel indultak, amelynek oka az a kockázatkerülés, ami részben az európai adósságválság sikeres kezelésében megingott hit miatt alakult ki, részben pedig amiatt, hogy az amerikai munkanélküli segélyért első alkalommal folyamodók száma váratlanul megugrott. Ennek hatására a Standard & Poor's 500-as index a 200 napos mozgóátlaga alá esett.

A Conference Board áprilisi üzletihangulat-indikátorának eredménye is fokozta a piaci kockázatkerülést és a biztonságosabb devizaeszközök - dollár és jen denominált eszközök - felé terelte a befektetőket. A mutató 2009 márciusa óta első alkalommal csökkent, amelynek közlése azonnal két százalékot meghaladó indexcsökkenést idézett elő a Wall Streeten.

A piaci pánik alapja leginkább az euró volt a Marketwatch szerint. Az euró gyengülése ugyanis felértékeli a dollárt és leszorítja a dollárban denominált eszközök árát, például az aranyat illetve az olajat Az európai deviza esése emellett azoknak az amerikai székhelyű multiknak sem tesz jót, amelyek dollárban fizetik a gyártási költségeiket és euróban adják el a termékeiket.


Ráadásul az eurót tévesen a gazdasági lassulás barométereként is értékelik - mondta a Marketwatchnak Art Hogan, a Jefferies & Co. vezető piaci stratégája.


A Dow Jones Ipari Átlag több mint 350 ponttal 3,6 százalékot esett. A mutató minden komponense pirosban állt. A legnagyobb veszteségeket az ipari és a nyersanyagszektor vállalatai könyvelhették el. Ezek többnyire olyan cégek, amelyekről a piac úgy gondolja, hogy a leginkább ki vannak szolgáltatva a világgazdasági növekedés lassulásának.

Az Alcoa nap közben 4,1, a Boeing 3,5, a General Electric pedig 4,4 százalékot esett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!