Matekzseni zsákolja az állampapírokat

Egy kevésbé ismert New York-i székhelyű hedge fund lett az elmúlt hónapokban az amerikai állampapírok egyik legnagyobb vevője. Eddig több milliárd dollárnyi értékben vásárolt a Yale-en végzett matekzseni vezette alap, mellyel nemcsak az amerikai pénzügyminisztérium, hanem a Wall Street figyelmét is magára vonta - írja a The Wall Street Journal.
portfolio.hu, 2015. szeptember 9. szerda, 10:36
Fotó: Admiral Markets

Az elmúlt 10 hónap kincstári aukcióinak legnagyobb szereplője lett a matekzseni Jeffrey Talpins vezette Element Capital Management. A tavaly november és idén július között tartott 62 aukció többségénél az Element Capital volt a legnagyobb vásárlója az amerikai kincstárjegyeknek és államkötvényeknek. A mostani aukciók során többször is előfordult, hogy a kibocsátott mennyiség 10 százalékát a hedge fund jegyezte le, ami még az elemzők szerint is szokatlanul nagy mennyiség.

Az alap vásárlásai már csak azért is számos kérdést felvetnek, mivel az állampapír-vételek jócskán meghaladják az alap által kezelt 6 milliárd dolláros összvagyont. Egyes források szerint maga a pénzügyminisztérium is rákérdezett az alapnál a vásárlásai céljára, mivel ebben az esetben is elsődleges szempont, hogy főként hosszú távon gondolkodó szereplők vegyék az állampapírokat, hogy elkerülhetőek legyenek a nagyobb állampapír-csomagok értékesítése miatti piaci elmozdulások.

A hedge fundról annyit tudni lehet, hogy egy makro-megközelítésű alap, amely a globális kötvény-, részvény- és devizapiaci mozgásokból építi a profitját. Egyesek szerint az alap egyfajta kötvény-aukció stratégiát követ, amely egyre népszerűtlenebb a pénzügy válság kirobbanása óta. Ennek lényege, hogy a vevő az állampapír-piaci keresleti és kínálati változásokból próbál nyereségre szert tenni.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pluralista, 2015.09.11 15:51

@Rodent:


?1.Hazudtal, mikor arrol szovegeltel, hogy a FED belgiumon keresztul vasarolt USA allampapirokat. Azota mar te is elismerted hogy igy van ( Nem volt ez nehéz feladat, mert persze az egész ügylet titokban zajlott, épp azért csinálták Belgiumban. (Még az is lehet, hogy Kina kisegitette az USA-t valamilyen ideiglenes pénzzavarban) ).?

Nem hazudtam, az általam belinkelt angol nyelvű cikk ezt állitotta, az általad linkelt meg az ellenkezőjét. Bár a konkrét ügyben feltehetően sosem tudjuk meg (bizonyitani még kevésbé tudjuk), hogy ki volt a vevő, az biztos hogy Kina az utóbbi években elad, leépiti amerikai államkötvényeit, más, gazdag, ugyanezeket az államkötvényeket (pláne ilyen nagyságrendben) felhalmozó országról pedig nem tudok, persze lehet hogy te igen, akkor oszd meg velünk... (ha ha ha) Tehát mégiscsak több mint gyanús, hogy a FED-nek kellett megvenni ezeket a papirokat.


?3. Boven van vevo a piacon, akik kina helyett felvasaroljak az allampapirokat, ergo kolcsonadnak amerikanak ( maskepp nem none folyamatosan az allamadossag ).? Az államadósság, mint korábban többször kifejtettem, akkor is nő, ha a FED, vagy annak ilyen-olyan ügynökségei, alapjai vásárolják az állampapirokat.

?Nearly 30% of the Federal debt is owed to about230 other Federal agencies.  ?

http://useconomy.about.com/od/monetarypolicy/f/Who-Owns-US-National-Debt.htm


És egy érdekes adalék a külföldi hitelezőkről, Ahogy az alábbi linken látható, az amerikai adósság legnagyobb vásárlói között előkelő helyen van a még Amerikánál is jobban eladósodott Japán (adóssága már GDP-je kb. 200%-a, úgy tudom), továbbá Brazilia és egy pár, szintén jelentős adóssággal rendelkező nyugati ország, pl. Anglia. Akkor hogy is van ez? A világ adósai adnak kölcsön Amerikának?

http://www.treasury.gov/ticdata/Publish/mfh.txt




?4. Az USD eros, a hazugsagaiddal ellentetben nem inflaljak el.? Pedig próbálják, azért nyomtatnak belőle billiókat, hogy egy kis infláció árán beinditsák végre a gazdaságot, de csak nem sikerül, már csak azért sem, mert Kinával és másokkal leértékelési háború folyik (currency wars), egymással versenyezve próbálják leértékelni valutájukat az export és a versenyképesség érdekében. Persze eljön majd a dollárlufi kidurranásának ideje is, feltehetően akkor, amikor Kina már az összes pénzét kimenekitette az amerikai államkötvényekből. Addig is elégedetten zsbelik be az erős dollárokat exportjukért a helyzet haszonélvezői, a kinaiak és oroszok, és persze véletlenül sem amerikai államkötvényt vesznek ezekből a dollárokból (hanem mondjuk fegyvereket).


?5. A Juan kokemeny leertekelesen ment at az utobbi idokben, ergo elinflaljak az emberek megtakaritasait.? De legalább megőrizték a versenyképességet a gyönge juannal, így a nyugdijasok és más járadékosok rosszul, de a dolgozók jól jártak. EZ az egészséges gazdasági modell, mi több, ez az egyetlen működő gazdasági modell.


A lényeg, hogy Kinának láthatan már nem kellenek az amerikai állampapirok, a kivonulásával létrejövő finanszirozási szakadékot pedig jelenleg trükközéssel, más, szövetséges nyugati országokra tukmálással és hasonló bűvészmutatványokkal fedik el jelenleg. Tudod mit, ha van (volna) megtakaritásod, javaslom, hogy fektesd amerikai állampapirba, bomba üzlet ahogy itt leirtad! Csak aztán ne panaszkodj!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2015.09.11 01:56

@Pluralista: Egyre szanalmasabb ez a vergodes amit itt produkalsz, valoszinuleg megzavarodtal a sok sallertol :)

"Persze, mert időközben rájöttek az amik, hogy Kina nyilt eladása nem csak hogy ciki, hanem könnyen bedöntheti a teljes amerikai állampapirpiacot, ezért rendeltek egy pár propagandacikket, amik habzó szájjal bizonygatják, hogy Kina bizony vásárolt."

Te nagyonhulye, a linkelt cikk cimeben ez szerepel:

"china-dumps-record-143-billion-us-treasurys"

Micsoda propagandacikk a kinai vasarlas mellett :DDD

"Még az is lehet, hogy Kina kisegitette az USA-t valamilyen ideiglenes pénzzavarban"

Ez egyre jobb :DD

"Az azóta nyilvánvaló trendek ennek épp az ellenkezőjét mutatják, tehát eredeti álláspontommal összhangban, Kina nagy tételben szabadul az amerikai állampapiroktól. "

Te meg magyarul se ertesz?
Ezt irtam elotted te szerencsetlen:

"Igen, Kina elad ( vagy inkabb csak nem ujit meg ) bizonyos amerikai allampapirokat"

Ezek utan tovabblephetnel mar, nem kell bizonygatnod hogy kina elad. Erted mar?

Azt hiszem eleg egyertelmuen leszogezhetunk par dolgot:

1. Hazudtal, mikor arrol szovegeltel, hogy a FED belgiumon keresztul vasarolt USA allampapirokat. Azota mar te is elismerted hogy igy van ( Nem volt ez nehéz feladat, mert persze az egész ügylet titokban zajlott, épp azért csinálták Belgiumban. (Még az is lehet, hogy Kina kisegitette az USA-t valamilyen ideiglenes pénzzavarban) ).

2. Kina jelenleg leepiti az amerikai allampapirjai egy reszet. ( Es? )

3. Boven van vevo a piacon, akik kina helyett felvasaroljak az allampapirokat, ergo kolcsonadnak amerikanak ( maskepp nem none folyamatosan az allamadossag ). A cikk is errol szol, epp kiemeltek egy konkret vevot, aki veled ellentetben ugy latszik ert a matematikahoz es a kozgazdasagtanhoz is.

4. Az USD eros, a hazugsagaiddal ellentetben nem inflaljak el.

5. A Juan kokemeny leertekelesen ment at az utobbi idokben, ergo elinflaljak az emberek megtakaritasait.

Ha ugy erzed, hogy valamelyik nem igaz, akkor hiteles linkkel tamaszd ala az ervelesed, mert amit eddig muveltel az katasztrofa, csak magadat egetted vele.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.09.11 01:30

@Rodent: "Amugy amit linkeltel az egy regebbi cikk, az ujabb cikkekben mar szinte konkretumkent irjak, hogy bizony Kina allt azon papirok mogott."

Persze, mert időközben rájöttek az amik, hogy Kina nyilt eladása nem csak hogy ciki, hanem könnyen bedöntheti a teljes amerikai állampapirpiacot, ezért rendeltek egy pár propagandacikket, amik habzó szájjal bizonygatják, hogy Kina bizony vásárolt. Ezek az általad emlitett "újabb" cikkek. Nem volt ez nehéz feladat, mert persze az egész ügylet titokban zajlott, épp azért csinálták Belgiumban. (Még az is lehet, hogy Kina kisegitette az USA-t valamilyen ideiglenes pénzzavarban). Az azóta nyilvánvaló trendek ennek épp az ellenkezőjét mutatják, tehát eredeti álláspontommal összhangban, Kina nagy tételben szabadul az amerikai állampapiroktól. Tehát a saller, a lebőgés sajnos nálad marad, miután a világszerte keresett, jól eladható amerikai állampapirokról áradoztél, de ha még nem volt elég, holnap pontosabb adatokat is prezentálok erről, ma itt már késő van ehhez.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Rodent, 2015.09.11 00:58

@Pluralista: "természetesen senki sem tudja, és főleg bizonyitani nem, hogy ki állt "Belgium" mögött: "

Ehez kepest nemreg meg konkretan allitottad, hogy a FED volt az. Szerencsere a meretes pofontol amit kaptal kicsit visszavettel az arcodbol. Ideje volt.

Amugy amit linkeltel az egy regebbi cikk, az ujabb cikkekben mar szinte konkretumkent irjak, hogy bizony Kina allt azon papirok mogott. Elolvastad egyaltalan a cikket amit linkeltem? Eleg konkret ezugyben. Ja, elfelejtettem, ehez nem tudsz elegge angolul.

Viszont meg mindig kitarto vagy. Bebuktal egy temat amiben nagy volt a pofad, erre elohozol egy regebbit szazadszorra, amit mar eleg sokszro kitargyaltunk.

Igen, Kina elad ( vagy inkabb csak nem ujit meg ) bizonyos amerikai allampapirokat, de a piacon boven van vevo ezekre, ugyhogy foloslegesen jar megint a pofad.

"De azért persze ne add fel a harcot, védeni a védhetetlent, sarkantyúzni a döglött lovat, tudod, "riding a dead horse"... Ha ha ha"

Ugy latom te is erezted hogy ez inkabb rad vonatkozik, ezert mar te magad is csak rohogsz a sajat hulyesegeiden.

Sebaj, csak igy tovabb, csinalj magadbol megnagyobb hulyet :)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pluralista, 2015.09.11 00:07

@Rodent: Jó próbálkozás.... természetesen senki sem tudja, és főleg bizonyitani nem, hogy ki állt "Belgium" mögött:


Belgium?s purchases of about $200 billion worth of T-Bonds since October 2013 don?t square for a country with a trade deficit and GDP of around just $400 billion, leading some commentators to question where is Belgium getting the money to make the purchases? We have suggested that the U.S. has ?requested? that Europe, perhaps through Belgium, purchase additional U.S. Treasuries in exchange for continued NATO military support as a form of Marshall Plan in reverse.

Others suspect that China purchased the bonds through Belgium and has since sold them.

https://smaulgld.com/foreign-holdings-u-s-treasuries/



Az általad citált zerohedge cikknek pedig van 2 kis szépséghibája, az egyik az első grafikonon látható Source: TIC, azaz Treasury International Capital (TIC) System, tehát az Amerikai Kincstár, ami ugye a belgiumi ügyletekkel eleve gyanúba keveredett, de ami fontosabb, hogy a cikk csak állitja, de bizonyitani nem tudja (ahogy egyébként senki sem), hogy Kina a vevői, és nem az eladói oldalon állt volna, egyszerűbben, fingja sincs hogy a "belga" államkötvényeket valójában ki vásárolta, Kina vagy a FED. Valami igen bűzlik itt, mert ha Kina vásárolni akart volna amerikai állampapirokat, azt miért nem Amerikában, a megszokott állampapirpiacon tette?

Mindenesetre még az általad citált cikk is elismeri, hogy:

So with the benefit of the TIC data, we know that China's Treasury liquidation has not only not stopped, but has continued. Enter, once again, Belgium, only this time it is not a "mystery" buyer behind the small central European country's holdings, but a seller.

As the chart below shows, after a record $92.5 billion drop in March, "Belgium" sold another $24 billion in April, and another $26 billion last month, bringing the total liquidation to a whopping $142.5 billion for the months of March, April and May.



Tehát, még abban a valszinűtlen esetben is, ha a homályos belgiumi ügyletben Kina vevő, és nem eladó lett volna, azokat a papirokat azóta rég eladta, és még sokkal többet. Alles in allem, Kina próbál mielőbb, de feltűnés nélkül megszabadulni amerikai államkötvényeitől.

De azért persze ne add fel a harcot, védeni a védhetetlent, sarkantyúzni a döglött lovat, tudod, "riding a dead horse"... Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html