A jegybankelnök március 4-i kinevezése óta először adott interjút, amelyben egyebek mellett a kéthetes jegybanki kötvények rendszerének átalakításáról beszélt, illetve arról, hogy azok elérhetőségét a hazai pénzintézetekre korlátoznák. A nyilatkozatot követően a magyar fizetőeszköz gyengülésnek indult a főbb devizákkal szemben. Az eurót délután öt óra  körül 0,9 százalékos gyengülés után 297,86, a dollárt 0,4 százalékos esést követően 228,73, svájci frankot pedig 0,8 százalékos gyengülés után 244,97 forinton jegyezték.

Néhány nagybank - egyebek mellett a Goldman Sachs - azt a jelzést adta ügyfeleinek, hogy még mindig érdemes forintot venni és új célárfolyamként 310 forintos euróárfolyamot közölt, ami azt jelzi, hogy még gyengülhet a magyar deviza - mondta a Napi Gazdaság Online-nak Csajbók Róbert az ING devizapiaci üzletkötője.

A dollár a magyar idő szerint délután négy órakor megjelent csalódást keltő amerikai makroadatok (Philadelphiai Fed feldolgozóipari indexe, Conference Board konjunktúramutató) miatt gyengült be hirtelen és 1,3030-as szintről 1,3080-ig gyengült az euróval szemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!