Az elsőbbségi részvényekre például szintén 120 forint kifizetését tervezi az Egis szektortársa, a Richter Gedeon - derül ki a társaság ma megjelentett közgyűlési meghívójából, amely szerint a társaság a törzsrészvényekre 500 forintot fizet az igazgatósági javaslat elfogadása esetén. Ez 12, illetve 50 százalékos kifizetést jelent a névértékre vetítve. A tavalyi 88 forint után 133 forint osztalék kifizetését tervezi az Inter-Európa Bank a jelentős hatékonyságjavulással elért, tavalyi 2,2 milliárd forintos nettó eredmény terhére. A Zwack vezetése is a korábbiaknál nagyobb osztalékot fizetne: az Unicum-papírok az utóbbi években rendre 750 forintos osztalékot hoztak, ám az idén 800 forintot ütheti a tulajdonosok markát, ha a cég közgyűlése elfodja a menedzsment javaslatát. A Matáv igazgatósága a 70 forintos osztalék kifizetését szeretné elfogadtatni az április 27-ére összehívott közgyűlésen megjelenő részvényesekkel. Az eddigiek alapján a legnagyobb meglepetést az Émász fukarsága jelenti. Az áramszolgáltatótól mindenki komolyabb osztalékot várt, azután, hogy a társaság tavaly nem fizetett. Az igazgatóság ennek ellenére azt javasolja a részvényeseknek, hogy a 2,613 milliárd forint adózott, nem konszolidált tavalyi eredményt helyezzék az eredménytartalékba. Az Émászhoz hasonló tulajdonosi háttérrel bíró Elmű ugyanakkor a piaci várakozásoknak megfelelő, 2350 forintos osztalék kifizetését tervezi. A korábbi években igazi osztalékpapírnak tekintett BIF-részvény az idén csak 100 forintot fial, ami csak 2,6 százalékos osztalékhozamot jelent. A Mol közgyűlési meghívója nem árulja el, vajon az olajpapírok birtokosai a "hagyományos" 55 forintra vagy más összegre számíthatnak-e.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!