Megugrott az euró a kamattartás bejelentése után az 1,30-as szintről 1,31-ig erősödött csütörtökön, és a jó hangulat még péntekre is átcsúszott. Déklután azonban a jó amerikai munkanélküliségi adatra nagyot rántottak a dolláron, így újra 1,30 közelében kereskedtek az irányadó devizapárral.  Az utóbbi időben felerősödtek a QE3 program korlátozásával, vagy kivezetésével kapcsolatos hangok, amire a pénteki adat csak rátett egy lapáttal, márpedig ez mindenképpen jó hír lehet a dollár számára.

Nagyjából a fő devizapárt követte a forint is, a nap eleji jó hangulatban az árfolyama az euróval szemben 296 közelébe erősödött vissza, délután azonban a dollár erősödését követve ismét 298 közelébe tért vissza az euró értéke. Így a 300-as szinttől csak kis mértékben távolodott el a forint, így nagy kérdés maradt, hogy meddig maradhat e szint alatt az árfolyam. A dollár egysége délután 229,50 forintba, míg a svájci franké 241 forintba került.

Délután öt óra tájban tovább gyengült a hazai deviza, az euró 299,50-re kúszott fel. A piac nem nézte jó szemmel ugyanis, hogy a Magyar Nemzeti Bank új elnöke pénteken felülvizsgálta a jegybank működési szabályzatát. Ennek értelmében a két korábbi alelnök, Király Júlia és Karvalits Ferenc hatásköre tovább szűkült - idézte a Reuters beszámolóját a Portfolio.hu. Karvalits a jövőben kizárólag a statisztikáért fog felelni, míg Király készpénz logisztikát felügyeli - írja a hírügynökség a pénteki Magyar Közlönyre hivatkozva. A Magyar Közlöny honlapján péntek délután nem voltak elérhetőek maguk a közlönyök.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!