A svájci frank/forint árfolyam afféle hibrid termék, két nagyobb forgalmú devizapárból, az EUR/CHF-ből és az EUR/HUF-ból áll össze. Így a svájci frank forintárfolyamát is úgy lehet a legjobban meghatározni, ha külön-külön felmérjük a két nagyobb pár esélyeit - mondta Saághy Pál az Equilor deviza üzletkötője. Az euró/svájci frank 1,18-nál érte el mélypontját a múlt hét végén, e hét elején, onnan jön föl, mostanra 1,23 alá érkezett. Az 1,23-as szint jelentős ellenállás, kérdés, hogy át fogja-e tudni vinni, hiszen elég erős szint volt az elmúlt időszakban, ha ezt sikerül áttörni, akkor akár 1,25 -ig is elmehet a keresztárfolyam.
Az euró/forint árfolyamban 263-on vannak a támaszok, amik megfogták a forint erősödését, ezt most sem fogja átvinni az üzletkötő szerint.

A 263-as és az 1,25-ös árfolyamból állna össze egy 210-es svájci frank/forint kurzus, ezt akár viszonylag hamar el is érheti az árfolyam, ha az optimista szentiment fönnmarad.

Közel a 210-es szint

Az euró/svájci az elmúlt időszakban rövid távon is túladottá vált, azok többsége, akik a svájci frank vételi sztorit "gyártották" vélhetően már zárta is pozícióit. Az elmúlt két napban tapasztalt gyengülési ütem jó eséllyel le fog lassulni, de nem kizárt, hogy rövid időn belül eléri a 210-es szintet is a frank az Equilor üzletkötője szerint.

Ruzsonyi Ákos, a Commerzbank deviza kereskedője szerint a péntek délelőtt elért 215-ös árfolyamnál nem valószínű, hogy tovább folytatódik a gyengülés. Az euró/dollár 1,45-nél látszik stabilizálódni, s az euró/forint sem nagyon szakadt el a 265-ös értéktől. A svájci frankban is erős ellenállás az 1,23-as szint. Ennek alapján nemsokára itt az alja, a 215-es szintnél nem lesz jelentősen olcsóbb a frank, most ennek is örülni kell - mondta a devizahitelesekre utalva.

Csajbók Róbert ING devizapiaci üzletkötője kiemelte, hogy a svájci frank a héten nagyon sokat veszített az értékéből, ez a kifejezetten jó teljesítmény most megállhat. Nem hiszem, hogy a svájci frank az euróval szemben tovább gyengülne - fogalmazott. Alapvetően a svájci egy hosszabb távú erősödő trendben van, aminek mindig van egy korrekciós lába, most ezt látjuk. Nem hiszem, hogy új távlatok nyílnak, szélsőséges esetben a 210 forintos frankárfolyam lehet elérhető. A 215-ös árfolyam egy ellenállás, ettől függetlenül be szokott nézni alá, de amennyiben le is nézünk, például 213-ig, az nem lesz tartós - vélekedett Csajbók, aki hosszabb távon sávos kereskedésre számít 230-as felső értékkel.

Lépcsőn föl, lifttel le

A piacok szokása, hogy a lépcsőn megyünk föl és lifttel jövünk le - mondta Ötvös Mihály a CIB senior deviza kereskedője arra utalva, hogy csaknem egy hónapja tartó frankerősödést radírozott le a piac négy nap alatt. Ez volt az egyetlen menekülő deviza, most viszont úgy néz ki, hogy nem kell olyan nagyon menekülni.

Piaci hírek szerint erőteljesebben vásárolják ma is a dollár/svájcit és az euró/svájcit, veszik vissza a shortokat, emellett svájci vállalatok is a vételi oldalon állnak, vagyis frankot adnak el.

Ötvös szerint az EUR/CHF keresztárfolyam 1,2355-ig elmehet ebben a körben technikai alapon, illetve a 1,2335-ös korábbi tető jelenthet megállót. Akkor lehetne trendfordulóról beszélni, ha két napig 1,2360 fölött zárna.

A jövő csütörtöki ECB-ülésen egyre valószínűbb a kamatemelés a görög megállapodás fényében, ami az euró vonzerejét növeli a svájci frankkal szemben. Ha nem mentek volna át ezek szavazások, akkor vérengzés lett volna, elhalaszthatták volna az emelést, így viszont az ECB-nek lesz lehetősége ismét az inflációra figyelni.

A forint most próbálkozik egy új sáv kialakításával, az eddigi 267-270-ről 264-268-as sávba tevődhet át az EUR/HUF kereskedés.

Lassan elkezd tombolni a nyár, kifutóban a nagy kockázatok, lehet, hogy nyugodtabb periódus lesz a devizapiacokon is, kevesebb akcióval, kisebb mozgásokkal - véli a CIB szakértője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!