Miután az Európai Unió keleti felében a bankok túlélték a nulla közeli kamatszinteket, a komoly szabályozói szigorítások jelentette csapásokat és a devizahitelek okozta hatalmas veszteségeket, a régió pénzintézetei profitálni kezdtek az évek óta nem látott mértékű gazdasági fellendülésből - írja méretes összefoglalójában a Bloomberg. A lengyel bankok összesített eredménye 8 százalékkal emelkedett az első háromnegyed évben, ha nem vesszük figyelembe a Visa Europe részesdés tavalyi egyszeri nyereségét. Az OTP eközben ötödével növelte nyereségét.

Ráadásul most már úgy tűnik, a régió politikusai abbahagyták azt, hogy a bankokat használják bokszzsáknak.

A régió legnagyobb piaca kétségkívül Lengyelország. A két legnagyobb bank, a Bank Pekoa és a PKO Bank is komolyabb nyereséget tudott felmutatni befektetőinek. Az Erste Group és a Société Générale bank leánybankjai eközben a korán megindult cseh monetáris szigorításból profitálnak, eközben a román bankok annak örülhetnek, hogy az ország gazdasága közel két számjegyű gazdasági növekedést produkált. Még Magyarország is, ahol az Európai Unióban a legmagasabb bankadó volt érvényben, fegyverszünetet kötött a szektorral - emeli ki a Bloomberg.

"Nagyon sok ok van arra, hogy az ember optimista legyen. Fellendülést tapasztalunk a beruházásokban. A szabályozói hozzáállás enyhébb, mint amire számítottunk. A gazdaság eközben erős" - mondta az ING Bank lengyel leányának vezérigazgatója, Brunon Bartkiewicz, amikor a pénzintézet nyereségének harmadával történő emelkedését jelentette be.

A régiós bankszektor kedvező kilátásai felkeltették a részvénybefektetők érdeklődését is, magasra, több éve nem tapasztalt csúcsokra nyomta a részvények értékeltségét. A lengyel bankok átlagos árfolyam/könyv szerint érték hányadosa kétéves csúcsra emelkedett, 1,44-re, szemben a tavaly év elején tapasztalt 1-es értékkel, amely jelenleg is jellemzi a nyugat-európai bankrészvényeket (az OTP-é a negyedéves gyorsjelentés adataiból kiindulva jelenleg ennél közel 20 százalékkal magasabb számításaink szerint).

Cezary Stypulkowsky, a negyedik legnagyobb lengyel bank, az MBank SA vezérigazgatója szerint ez most az ideális környezet a hitelintézetek számára.

A javuló fundamentumok eközben arra sarkallják a bankvezetőket, hogy akvizíciókat hajtsanak végre. A cikk kiemeli, hogy az OTP Bank bankvásárlásai folytatására készül, meglovagolva az évtizedek óta nem látott konszolidációs hullámot. A Raiffeisen Bank eközben elképzelhető, hogy megválik lengyel leányától, miután több szereplő megkörnyékezte vásárlási szándékával.

A bankok elsősorban abból profitálnak, hogy a régió gazdasági növekedése jelenleg a legmagasabb az Európai Unióban. Románia szállította a legnagyobb meglepetést, a harmadik negyedévben 8,8 százalékos bővülést ért el a GDP, de Lengyelország és Csehország is egészséges, 5 százalék körüli növekedésről számolt be, miközben az eurózónáé csak 2,5 százalékos volt. (Magyarországon 3,6 százalék volt.)

Enyhébb hozzáállás

Ráadásul kedvező, hogy a régió politikusai felhagytak azzal a gyakorlatukkal, amely szerint a bankokat választási ígéreteik végrehajtásához használják pénzforrásnak. Magyarországon csökkentették a bankadó mértékét és befejezték a devizahitelek kipucolásának költséges folyamatát. A lengyel törvényhozók pedig egyelőre jegelték a devizahitelek átváltásának tervét. Ez komoly veszteségeket okozhatott volna nem egy hitelintézetnek, és most inkább a leginkább rászoruló hitelfelvevők megsegítésére koncentrálnak, ami jóval kevésbé költséges megoldás.

Persze, a szabályozói kockázat ezzel nem tűnt el teljesen, különösen Lengyelországban - emlékeztet a Bloomberg. A lengyel felügyelet a devizahitel kitettséggel rendelkező bankok tőke-követelményeinek szigorításán dolgozik, s a parlament a bajba került adósok megsegítését célzó javaslatról fog vitázni.

Természetesen még mindig létezik a szabályozói kockázat, azonban ez most kezelhetőnek tűnik. De eközben a gazdaság növekszik köszönhetően az erősödő fogyasztói kiadásoknak, a beruházások is fellendülőben vannak és a kilátás a magasabb kamatokra ezekkel együtt ideális környezetet jelentenek a hitelintézeteknek - mondta Stypulkowsky a múlt hónapban.

Jönnek a kamatemelések

Az összefoglaló kitér arra, hogy a régió bankjai közül a lengyel PKO, a magyar OTP és a cseh Komercni Banka egyaránt az elemzői várakozásokat meghaladó negyedéves eredményszámokat közölt.

A Bank Pekao menedzsmentje azt várja, hogy profitja 2020-ig 32 százalékkal emelkedik majd. A tavalyi 2,9 milliárd zloty után 3 milliárd zlotys eredményt váró PKO BANK vezetése arra számít, hogy nyeresége jövőre is emelkedik majd, ha fennmarad a gazdaság bővülésének üteme.

Ráadásul a régió bankjainak eddig rekord-alacsony kamatkörnyezetben kellett működniük, azonban ez hamarosan megváltozhat, hiszen már megindult a monetáris szigorítási hullám. Ez pedig komoly segítséget nyújthat sok, hosszú ideje gyengén teljesítő banknak is - mondta Tomasz Noetzel, a Bloomberg Intelligence kelet-európai bankokkal foglalkozó elemzője.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!