Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Masszív korrekcióba kezdtek az árfolyamok a vezető tőzsdéken, a technológiai cégek részvényeseinek régóta nem kellett ilyen kellemetlen heteket átélnie, s az S&P 500-as részvényindex nagyon gyorsan lezavarta a korrekciós tartományba való zuhanást. Ez azt jelenti, hogy korábbi csúcsához képest legalább 10 százalékot esik a mutató értéke.

A szeptember másodikán még 3588 ponton álló index a héten már 3210 ponton is járt. Az egyébként elég hevesnek nevezhető esés azonban egyelőre nem hozott világvége hangulatot a piacon, ami több okból is érthető. Egyrészt a koronavírus járvány kezdete óta, amikor is alig néhány hét leforgása alatt értékének mintegy harmadát veszítette el az index, majd innen hevesen felpattant, a befektetők megtanulhatták, hogy a legnagyobb tőzsdeindex is képes olyan heves viselkedésre, mint a legspekulatívabb részvények.

Másrészt azért, mert a heves áresés ellenére az index technikai képe egyáltalán nem romlott. A technikai elemzés szerint ugyanis egy, a mostaninál jóval nagyobb esés is beleférne még a piacon anélkül, hogy márciusban elindult emelkedő trend, az új bikapiac veszélybe kerülne.

Az ugyanis egy természetes folyamat a részvénypiacon, hogy a részvényárfolyamok és így a részvényindexek is cikkcakkokban közlekednek, mélypontok és csúcsok alakulnak ki a grafikonon. A bikapiacon, emelkedő trendben az egymást követő csúcsok és mélypontok elvileg mindig magasabbak, míg a medvepiacon fordítva. Elvileg ha létezik egy valamilyen irányba mutató trend, akkor annak a folytatódását mindaddig feltételezni kell, amíg az ellenkezőjéről bizonyíték nem érkezik. Az emelkedő trend végéről pedig az lenne most a bizonyíték, ha az S&P 500-as index új, mélyebb mélypontot csinálna.

Mivel az árfolyamgrafikonokon nem minden esetben könnyű egymástól megkülönböztetni, mikor állunk szemben egy igazi csúccsal, és mélyponttal, ezért a technikai elemzés alapvető szabályait lefektető Edwards Magee szerzőpáros megpróbálta meghatározni ennek szabályait. Egy mélypont akkor tekinthető annak, ha az előző csúcs után elért legalacsonyabb árfolyam napja után van legalább három olyan nap, amikor a mélypont napján bejárt ártartomány felett található végig a kurzus. Csúcspontnál fordítva.

Messze még az igazán fontos mélypont
Kép:

Emelkedő trend szempontjából fontos mélypontnak ("bázis pontnak") ezen kívül még jellemzője, hogy onnan az árfolyam új csúcsra megy egy legalább 10 százalékos emelkedést követően. Ilyen pontot utoljára június végén alakított ki az S&P 500-as index, kerek 3000 pont környékén. Így ahhoz, hogy a részvénypiaci optimizmusnak vége szakadjon, ezt a mélypontot kellene átütnie szignifikánsan mutatónak, azaz nagyjából 2900 pont alatti értékeknél lehetne a tavasszal elindult bikapiac végéről beszélni.

Ez azt jelenti, hogy még mostani szintről is egy jó 10 százalékot eshetne az S&P 500-as index anélkül, hogy a friss és heves emelkedő trendje veszélybe kerülne.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!