A Dow Jones Industrial Average veszteséggel zárta a harmadik negyedévet is, így már zsinórban három veszteséges negyedévet tudhat maga mögött a vezető részvényindex. Ez a leghosszabb veszteséges szériája az indexnek a 2008-as válság óta, s az elmúlt 40 évben ez a harmadik alkalom, hogy ilyen hosszú vesztő sorozatot produkált az index - hívja fel a figyelmet a Marketwatch.

Az irányadó index ugyan tegnap jelentősen, 236 ponttal tudott emelkedni zárásara, azonban június vége óta 1335 pontot veszített értékéből, ez 7,6 százalékos csökkenést jelent. A második negyedévben 0,9, az elsőben 0,3 százalék volt az index vesztesége.

Az utolsó alkalom, amikor az index legalább három egymást követő negyedévet veszteséggel zárt az előző medvepiac volt, a 2009 első negyedévével záródó időszakban összesen 6 negyedévig tartott a csökkenés a FactSet adatai szerint. A Dow Jones Industrial Average 119 éves történetében mindössze 20 alkalom volt, amikor az index veszteséges sorozata legalább három negyedévig kitartott, ennek adatait az alábbi táblázat tartalmazza.

A Dow veszteségsorozatai
Csökkenő sorozat hossza, negyedévA negyedév, amikor a vesztő sorozat kezdődött és véget értA Dow Industrial teljes vesztesége a veszteséges széria során
3 (eddig)Q1 2015-mostanáig8.6% (körülbelül 1,538.37 pont)
6Q4 2007-Q1 200945% (6,286.71 pont)
5Q1 1977-Q1 197825% (247.28 pont)
4Q4 1973-Q3 197436% (339.23 pont)
6Q1 1969-Q2 197028% (260.22 pont)
3Q1 1966-Q3 196620% (195.04 pont)
3Q1 1953-Q3 19539.5% (27.86 pont)
4Q3 1948-Q2 194912% (22.04 pont)
3Q4 1939-Q2 194019% (28.10 pont)
4Q2 1937-Q1 193847% (87.46 pont)
5Q2 1931-Q2 193275% (129.52 pont)
3Q2 1930-Q4 193042% (121.52 pont)
5Q4 1919-Q4 192035% (39.47 pont)
3Q2 1917-Q4 191723% (22.34 pont)
3Q2 1914-Q4 191434% (27.81 pont)
3Q4 1912-Q2 191320% (19.26 pont)
4Q4 1909-Q3 191020% (19.83 pont)
5Q4 1906-Q4 190738% (36.23 pont)
4Q4 1902-Q3 190331% (20.35 pont)
4Q4 1899-Q3 190026% (18.73 pont)
Forrás: FactSet, Marketwatch


A leghosszabb veszteséges szériák 6 hónapig tartotta, erre kétszer volt példa, a már említett 2007-2009-es medvepiacon, illetve az 1970 második negyedévével véget ért időszakban. 12 olyan alkalom volt, amikor 3 negyedévnél tovább tartott az index szenvedése. Ha a negyedik negyedévben fordulna a kocka, akkor az index első három negyedévben produkált 8,6 százalékos csökkenése a legkisebb lenne a történelemben.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!