Kőként esik a forint szerdán egész nap, és majdnem bekövetkezett, amit a szakértők már hetek óta vártak: 0,8 fillérre volt már csak az euró/forint árfolyam a 340-es határtól. Szerdán délután a folyamatosan gyengülő forintból 339,992-t kellett fizetni egy euróért.

Az Erste Befektetési Zrt. szakértői szerdán azt írták: nem sikerült a fordulat a forintnak az emelkedő trendcsatorna tetejéről, jelenleg újabb történelmi csúcson, 339,5 forinton tartózkodik az EUR/HUF kurzus. Mindez ráadásul úgy zajlik, hogy a lengyel zotyi erősödött az euróval szemben az utóbbi napokban.

Ez arra utal, hogy továbbra is erősebb eladói nyomás alatt van a forint, ami akár a gyengülés gyorsulásával is járhat. A kérdés az, hogy az MNB hol érezné már veszélyben az inflációs célját a gyengülő forint miatt, ahol úgy döntene, hogy komolyabb lépéseket lenne hajlandó tenni a további gyengülés megfékezése ellen. Egyelőre ilyenről még nem érkezett hír. A jegybankot nem zavarja a forint gyengülése, egyedül az inflációra koncentrál - írták a monetáris tanács legutóbbi ülése után.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!