A nettó eredmény ugyanakkor csökkent, az első negyedévet 24 millió forintos veszteséggel zárta a társaság a tavalyi első negyedévi 130 millió forintos nyereség után. A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett, nem auditált pénzügyi eredményt bemutató befektetői prezentáció szerint a nettó eredmény csökkenésének oka elsősorban a befektetések miatt megnövekedett értékcsökkenés és a magasabb hitelállományhoz kapcsolódó kamatköltségek.

Az Alteo az árbevétel növekedését elsősorban az energia-kiskereskedelem szegmens piacszerzése és a zuglói erőmű tavalyi konszolidációja okozta. Az üzletágak eredményes működtetése mellett továbbra is nagy hangsúlyt helyeznek a kedvező megtérülésű projektek, beruházások finanszírozására.

Az Alteo a 2016-os elsődleges nyilvános részvénykibocsátás óta több mint 12 milliárd forint összértékben döntött befektetésekről, beruházásokról. Ezek kivitelezése részben még folyamatban van, várhatóan 2019 közepéig minden érintett befektetés lezárása megtörténik.

A további növekedés finanszírozásához idén márciusban 2 milliárd forint értékű zártkörű részvénykibocsátást hajtottak végre. A befolyt összeg a társaság új, 7-10 milliárd forint közötti összértékű, elsősorban megújuló energetikai befektetéseinek, beruházásainak finanszírozásához járul hozzá. Ezek között a társaság tervei szerint vannak felvásárlások, valamint zöld- és barnamezős befektetések. A társaság áprilisban megkezdte egy 25 megawatt teljesítményű szélerőműpark akvizícióját.

Az Alteo Nyrt. részvényeit a BÉT prémium kategóriájában jegyzik. A papírok 776 forintot értek pénteken délután, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyamuk 815, a legalacsonyabb 630 forint volt.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!