Az Amerikai Egyéni Befektető Szövetsége (AAII) ismét közzétette felmérését, amelyet több ezer tagjának megkérdezésével készít és azt hivatott vizsgálni, milyen a piaci hangulat a szereplők körében. A Bullish Sentiment index 50 százalékra emelkedett a héten, amely azt jelenti, hogy a megkérdezettek fele vár emelkedést a következő hat hónapban a részvénypiacon. Ilyen magas értéket az elmúlt két és fél évben mindössze háromszor ért el a mutató, s az ilyen helyzetet középtávon mindig nagyobb esés követte.

A mutató kontraindikátorként szolgál, mivel a hozzá kapcsolódó elmélet szerint ha veszélyesen magasra nő az optimisták száma, akkor már sokan bevásároltak, s elfogyhat a vételi erő a további emelkedés generálásához a piacon. Az alábbi ábrán jelöltük azokat az időszakokat az S&P 500-as index grafikonján, amikor a mutató 50 százalék, vagy a felett tartózkodott:



Ugyanakkor önmagában az optimista hangulat nem hozza meg az esést, van rá példa, hogy több hétig is fennmarad, amíg a piac kiépíti a technicista szlenggel élve a "tetőt". A további emelkedés irányába mutathat még, hogy az amerikai piac belső állapotát mutató mérőszámok egyelőre nem mutatják az emelkedés kifulladását. Az emelkedő részvények száma napok óta tegnap múlta alul csökkenőkét a New York Stock Exchange-en, az ebből számolt hosszabb és rövidebb átlagok különbsége sem utal még trendfordulóra. Az úgynevezett McClellan oszcillátor sem érkezett még az eladási jelzést jelentő nulla értékhez (emelkedő és csökkenő részvények számának különbségéből számolt két mozgóátlag kereszteződése). A mutatót követők szerint attól függően, hogy az milyen irányból metszi a nulla vonalat, ad vételi vagy eladási jelzést. Utoljára a mostani emelkedő hullám kezdetének második napján adott vételi jelzést a mutató (az OTP akkor 3300 forint körül járt).



Egy Elliot hullámokat vizsgáló amerikai techinicista elemző szerint sem jött még el a lufipukkasztás ideje, de már közel van. Szerinte a piaci rallyk három, egyre rövidebb hullámban zajlanak le. Az első hullám nagyjából 9-10 hetesre volt tehető, s május közepéig tartott. Az ezt követő korrekciós hullám július elején ért véget, s most még csak a második emelkedő hullám vége felé járhatunk. A techicista guru szerint ezután egy nagyjából ugyanennyi ideig tartó oldalazás, korrekció következhet, majd ezután érkezhet el a bika utolsó, legrövidebb, de egyben legintenzívebb szakasza is, ami mindössze 1-2 hétig tart.

Az ellenérveket erősítheti, hogy a héten 3,8 százalékponttal emelkedett az esést várók aránya is az AAII felmérésében. Sokan várják tehát az esést is, s amíg ez így van, addig az általában nem szokott bekövetkezni, hiszen sok a kiépített short-pozíció is, amelyek zárása megfordíthat egy lefelé induló trendet.

Nem biztos tehát, hogy eljött az ideje az esésnek, hiszen minden árfolyam grafikonnak két tengelye van, s az időtényező legalább olyan fontos, mint az ár.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!