A vezető nyugat-európai indexek közül a német DAX 0,7, a francia CAC-40 1, az angol FTSE-100 0,8 százalékkal került lejjebb. A hét utolsó kereskedési napján emellett mondhatni szokás szerint érződik a hétvégétől való félelem. A görög piac annak örül, hogy Evangelos Venizelos lett kinevezve pénzügyminiszterként.

A mai nap során is érkeznek piacmozgató makroadatok Amerikából: 15:55-kor jön az előzetes júniusi michigani fogyasztói bizalmi index, majd 16 órakor a májusi leading indicators statisztikája lát napvilágot.

A vállalati hírek közül kiemelkedik a Carrefour, mely a tegnapi UBS leminősítés után ma 3,7 százalékos esésben áll azok után, hogy a társaság tegnap Noël Prioux-t nevezte ki a francia kereskedelmi divízió vezérének. Prioux feladata az lesz, hogy egy kilábalási tervvel álljon elő, mellyel ki tudná húzni a bajból a szenvedő hazai érdekeltségüket. A menedzsment korábban kiemelte, hogy a francia leány első negyedéves eredménye alulmúlta az előzetes várakozásokat.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!