A múlt hét nagy nyertesei között vannak a kötvényalapok is, amelyek 6,3 milliárd dollárral gazdagodtak, folytatódott azonban a tőkekivét a pénzpiaci alapokból, amelyek 7,2 milliárd dollárnyi kezelt vagyont vesztettek a hét során - derül ki a KBC jelentéséből. A feltörekvő piacok terén az ázsiai és latin-amerikai piacokra fókuszáló alapok lényegesen több tőkét vontak be a feltörekvő európai börzékre szakosodottaknál. Magyarország régiós összehasonlításban igen jól teljesített a múlt héten, a dobogó első helyén álló Lengyelország mellett (ahová 21,8 millió dollár áramlott) Csehországgal holtversenyben 16,5-16,5 millió dollár áramlott be, igaz ez nem fedi le a teljes intézményi tőkeáramlást, nem tartalmazza például a globális részvényalapokból ránk jutó részt. A régiós hármasfogatba áramló pénz jó részét ugyan a lengyel energetikai óriás PGE elsődleges kibocsátása adta a KBC elemzői szerint, így itt az következő hetekben fékeződhet a beáramlás, vagy akár kivonásba fordul a pénzáram. Az év eddig eltelt részét tekintve viszont a pesti parketten befektető alapokba 179,3 millió dollárnyi tőke áramlott be, ami gyakorlatilag megegyezik a lengyel piacra befektető alapokba befolyt összeggel. Iparági lebontásban az árupiaci és energetikai alapok mutatták fel a legnagyobb tőkebeáramlást, míg a hagyományosan defenzív szektoroknak számító egészségügyi, telekommunikációs és közmű cégekre szakosodott alapoknál jó esetben is csak szinten maradás, de inkább kiáramlás volt tapasztalható. A legnagyobb pénzkivét a pénzügyi- és ingatlanfejlesztő vállalatokra szakosodott alapokat sújtotta.
QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!