Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Jelentősebben megmozgatta az euró/dollár keresztárfolyamot hétfőn az olasz kormányfő lemondásának a híre. Az euró ennek hatására 1,38 fölé is emelkedett a dollárral szemben. A cáfolatokat követően azonban visszatért 1,373 környékére a keresztárfolyam, ami már 0,5 százalékos dollár erősödést jelentette a negatív nemzetközi hangulatban. A forint ennek megfelelően 0,4 százalékkal gynegült az euróval szemben délutánra, ami 307 forint feletti árfolyamot takart. A svájci frankért azonban 249 forintot kellett fizetni, ami 0,6 százalékos forint erősödést takart. Ennek hátterében az állt, hogy az euró több mint 1 százalékot emelkedett a frankkal szemben, azután, hogy a svájci jegybank részéről ismét a frankot gynegítő nyilatkozat jelent meg a hétvégén. Ennek hatására 1,239 környékére is elment délelőtt a keresztárfolyam, ami délutánra 1,232 környékére korrigált vissza. A dollár viszont közel 1 százalékot drágult a forinttal, szemben ez 223,50-es szintet jelentett.

A másodlagos állampapírpiacon nem volt jelentősebb mozgás. A rövidebb papírok esetében nem is változtak a hozamok, míg a hosszabbak esetében 4-6 bázispontos emelkedések voltak. Ez azt jelentette, hogy a hozamok  6,30 és 8,10 százalék között szóródtak.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!