Erre hivatkozva a Wáberer György elnök-vezérigazgató tulajdonaként ismert fuvarozócég közgyűlése arról határozott, hogy e kérdésekben nem kíván érdemi döntést hozni - írta a Népszabadság.

Tavaly októberben már meghirdették a tőzsdére kerülés napját, pedig akkor még zártkörű részvénytársaság volt, az átalakulásig nem is lehetett volna a papírokkal kereskedni. Miután átalakult, novemberben úgy döntöttek: az akkori piaci körülményekre tekintettel elhalasztják a részvények nyilvános forgalomba hozatalát. Ezután közgyűlési napirendre került a zrt.-vé visszaalakulás is. Ez viszont a jelek szerint mégsem történik meg, illetve a tényleges tőzsdei megjelenés mégis szerepelhet a közeljövő tervei között - írta a lap.

QP | Quality Placement

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!