Itt a fordulat - brutális összeomlás következhet

Akár 30 százalékos korrekció sem elképzelhetetlen az amerikai tőzsdéken - állítja Mark Möbius, a Templeton befektetési guruja. Ez a vélemény nagy pálfordulást jelent nála, hiszen ő jellemzően optimista volt a részvénypiacokkal, különösen a feltörekvő országokkal kapcsolatban.
Lovas-Romváry András, 2018. április 16. hétfő, 19:09

A jelek szerint nagyot fordult a világ nyugdíjba vonulása óta Mark Möbiusszal, aki januárban fejezte be aktív tevékenységét a Franklin Templeton nevű amerikai vagyonkezelő cégnél. A korábban a feltörekvő piacok királyaként emlegetett guru ugyanis korábban jellemzően optimista volt és így is nyilatkozott a tőzsdék, persze elsősorban a feltörekvő országok részvénypiacaival kapcsolatban.

Most azonban a Financial News tudósítása szerint meglehetősen pesszimistává vált, úgy véli, az amerikai részvénypiac egy jelentős, akár a 30 százalékos szintet is elérő korrekció előtt áll, amely gyakorlatilag az elmúlt két év teljes áremelkedését letörölné a grafikonokról. Állítása szerint az összes indikátor abba az irányba mutat, hogy közeleg egy hatalmas esés az S&P 500-as indexben. Amikor a fogyasztói bizalom mindenkori csúcsán van az Egyesült Államokban, mint most is, az jellemzően nem egy jó előjel. A piac nekem úgy tűnik, csak egy kiváltó okra vár, ami miatt eshet. Persze azt nem lehet előrejelezni, mi is lesz majd ez az ok, egy természeti csapás, vagy háború Észak-Koreával - tette hozzá.

Gyorsíthatják az esést a robotok

Möbius - aki a 2009 óta tartó bikapiacot időben előre jelezte, ami persze nem volt nehéz fent említett korábbi permanens optimizmusa miatt - elsősorban a piac megváltozott belső szerkezete miatt aggódik. Úgy véli, hogy a tőzsdén jegyzett alapok (ETF-ek) elterjedése komolyan felerősíthet egy negatív irányú piaci mozgást. Mint ismert, az ilyen alapok teszik ki már az amerikai részvényforgalom több, mint felét.

Jelenleg számítógépek és algoritmusok dolgoznak a piacon a hét minden napján 24 órában. Ez könnyen okozhat hólabdaszerű hatást. Nincs biztonsági szelep, ami meggátolhatná a további eséseket és ezért az egész folyamat nagyon gyorsan eszkalálódhat - mondta. Szerinte egyébként az elmúlt egy évben a piac az egyedi részvénysztorikra vadászóknak volt jó terep, s úgy véli, ha az összes Trump-féle erőfeszítés a gazdaság élénkítésére sikeres lesz, akkor rövid távon még emelkedhet a tőzsde. Ettől függetlenül a piacnak olyan csúcsépítés-szerű kinézete van. S ha Amerika esni kezd, mindenki bajban lesz - figyelmeztetett.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!

HOZZÁSZÓLÁSOK