A társaság a tavalyinál 22,7 százalékkal magasabb, 26,7 milliárd forint árbevételt, s a jelentős veszteségek után 1,77 milliárd forint nyereséget ért el az első kilenc hónapban a gyorsjelentés tanúsága szerint. A nyereség természetesen változatlanul a fedezeti ügyleteken keletkezett profitnak köszönhető - ez összesen 5,7 milliárd forintot tett ki - üzemi szinten változatlanul vastagon mínuszos a gépipari cég, közel 4 milliárdos veszteség jött össze szeptember végéig. A menedzsment pozitívumként értékeli a jelentés alapján, hogy hosszú idő után először egymilliárd forint alá sikerült szorítani a negyedéves üzemi mínuszt. A futómű üzletág árbevétele dollárban jelentős növekedést mutat, az európai projekteknek és az amerikai haszongépjármű-ipar magához térésének köszönhetően 87 millió dollárra nőtt a tavalyi 62 millió dollárról. A kedvező tendenciáknak köszönhetően az éves bevételi tervet 101 millió dollárról 115 millió dollárról növelte a cég vezetése. A negyedévben 822 millió forint veszteséget termelő futómű üzletág mellett az alkatrész üzlet 181 millióval hízlalta a mínuszt, ebben szerepet kapott egy szeptemberi, a Suzuki új modelljének bevezetéséhez kapcsolódó három hetes leállás. A Jármű Kft. 77 milliós pozitívumot produkált, szeptember végéig 27 darab H-14-es katonai járművet adtak át a honvédségnek, a negyedik negyedévben további 53 darabot szállítanak majd le. A gyenge dollár mellett a növekvő alapanyagárak is sújtják a Rábát, a vas- és acélárak emelkedésének 75-80 százalékát sikerült a vevőkre hárítani. A győri cégnek a jelek szerint egyelőre elegendő hátteret biztosított a dollárgyengüléssel szemben a fedezeti ügyleteken elért árfolyamnyereség, azonban azt nem látni, hogy üzemi szinten mikor tud majd pozitív számot felmutatni. A menedzsment 10 órától tart tájékoztatót az eredményekkel kapcsolatban.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!