Németország legnagyobb hitelnyújtója csütörtökön azt közölte, hogy 438 millió euró adózás utáni nyereséget ért el az egy évvel korább 1,4 milliárd euró veszteség után. A Dow Jones által megkérdezett elemzők véleményének átlagában 289 millió euró veszteség szerepelt a december végével záródott három hónapra.

A pénzintézet bevétele 19 százalékkal 7,8 milliárd euróra nőtt az egy évvel korábbi 6,6 milliárd euróról. A befektetési banki ágazatban az adózás előtti nyereség 516 millió euróra ugrott a 2013 utolsó negyedévi 384 millió euróról.

A Deutsche Bank 207 millió eurót tartalékolt különböző peres ügyek kapcsán a tavalyi utolsó negyedévben, ami jócskán elmarad az egy évvel korábbi 1,11 milliárd eurótól és kevesebb volt a Morgan Stanley szakértői által várt 900 millió eurónál.

Bár a ma délelőtti kereskedésben emelkedéssel reagáltak a bank részvényei a gyorsjelentés számaira, azonban ez egyelőre nem ok arra, hogy a sokat szenvedett papír árfolyamában tartós fordulatban lehessen reménykedni. A tavaly januárban még 40 eurón (osztalékkal korrigálva 39 eurón) is járó árfolyam most már csak 25,5 eurón billeg. Az árfolyam azóta egyre mélyebb mélypontok és alacsonyabb csúcsok után a 22,8-23,6 eurós szinten talált támaszra, október óta erről a szintről már négyszer pattant el a kurzus kisebb nagyobb sikerrel. Október óta az árfolyam 23,5 körüli aljjal és 26,8 euró körüli tetővel egy sávozás szerű alakzatba szorult. 

Ezen mozgás jellemzője, hogy az esetek többségében trendfolytató, s csak ritkábban alakul ki belőlük trendforduló.

A Deutsche Bank árfolyama
Kép: www.markers.hu



A részvénnyel kereskedni kívánó befektetőknek ugyanakkor érdemes figyelniük az árfolyam alakulását. A sávból való kitörés után ugyanis gyakori jelenség az árfolyamsáv korábbi szélének visszatesztelése. A fals kitörések kiszűrése érdekében érdemes lehet - mivel napos charton azonosítható az alakzat - a 14 hetes volatilitás mértékét figyelembe venni, ami 1,5 euró, ami a stopszint beállításához is jó mérceként szolgálhat. Ezzel, tekintve a sáv 3,3 eurós szélességét, ez még mindig igen kedvező, egy a kettőhöz kockázat/hozam pozíció nyitását tenne lehetővé.

Tájékoztatás

A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII. törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.
Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani, melyre a jelen oldal nem vállalkozik és nem is alkalmas. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadóval!